Kórustalálkozónak adott otthont a Batthyány

Első alkalommal rendeztek „Éneklő Ifjúság” névvel kórustalálkozót gyermekeknek városunkban.
Április 26-án a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Gyermekeinkért Alapítvány szervezésében és a Magyar Kórusok-,
Zenekarok-, és Népzenei Együttesek Szövetségének szakmai útmutatásával került megrendezésre az I. kiskunfélegyházi Éneklő Ifjúság énekkari találkozó.


A zsűri elnöke dr. Ordasi Péter Liszt-díjas karnagy, ny. főiskolai tanár volt, a zsűritagok pedig: dr. Makai Gézáné, a bajai Lukin László Ének-Zenei Általános
Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ny. igazgatója, gyermekkórusának karvezetője és Szatmári Imre karnagy, a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusának és a
Palestrina Kamarakórusának karvezetője volt.
A jeles eseményt dr. Ónodi Izabella, a Művelődési- és Szociális Bizottság elnöke nyitotta meg:
– Aki zenével indul az életben, bearanyozza minden későbbi tevékenységét. Az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. Az éneklés pedig
az a cselekvés, amikor az ember hangszálaival zenés dallamokat képez, mely elüt a beszédtől. Csaknem mindenki, aki tud beszélni, képes énekelni is
valahogy. A magas színvonalú éneklés azonban veleszületett adottságot, tanulást és rendszeres gyakorlást igényel, melyben a Kiskunfélegyházi Batthyány
Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is évtizedek óta jeleskedik.
Az ifjúsági találkozón öt énekkar mutatkozott be: a Batthyány Kicsinyek és Felső tagozatos kórusok, a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola, Petőfiszállás – Pálosszentkút Schola, valamint a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Antanténusz és Miraculum gyermekkórusai.
A gyermekek szívből szóló előadása meghozta gyümölcsét, ugyanis a Batthyány Kicsinyek Kórusa „A” arany diploma minősítésben részesült és az év kórusa kitüntetést kapta.
A Batthyány Felső Tagozatos Kórus „A” ezüst minősítésben részesült, a Petőfiszállás – Pálosszentkút Schola „B” arany minősítést kapott, az Antanténusz Gyermekkórus „A” arany minősítéssel gazdagodott, végül pedig a Miraculum Gyermekkórus „A” arany diplomát kapott és az év kórusa kitüntetésben részesült.
Forrás: infofelegyhaza.hu
Lejegyezte: Bense Zoltán

A hozzászólások le vannak tiltva.