Koncertet adott Kiskunfélegyházán Szarka Tamás és a Ghymes

A Kossuth-díjas Ghymes együttes a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és AMI Kicsinyek Kamarakórusának közreműködésével koncertet adott a Szent István Templomban december 13-án.

A Ghymes együttest 35 éve alapította Szarka Gyula és Szarka Tamás a szlovákiai Nyitrán. Az együttesnek azóta 25 önálló albuma jelent meg és több mint 3000 koncertet adtak a világ 25 országában. Titkuk a folyamatos megújulásban rejlik. A sajátos stílusban előadott dalok legfőbb meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága, valamint Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.

A Ghymes sikerének alapja az a zenei szivárvány, amely folyamatosan feltűnik megszólalásukkor, és amelyet az átélt, éltető hagyomány és a ma között feszítenek ki égboltunkra zenéjükkel. Ez alatt változunk át mi is – boldog hallgatók – válunk jobbakká, eggyé külhoni – belhoni magyarként, európaiként. Koncertjük után jobban szeretjük társunkat, elhatározzuk, hogy gyerekeinkre is jobban figyelünk és nemcsak magunkat, de a rossz szomszédot is elfogadjuk. Boldogabbak leszünk tehát, hitünket erősíti a Ghymes-zene, és ez a legtöbb, amit a zene és ez a varázslatos zenekar adhat – olvashatók Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatójának szavai az együttes honlapján.

És valóban, a Ghymes zene nemcsak az értelemre, hanem az érzelmekre és érzékekre is egyaránt hat, mely amellett hogy szívünkhöz szól, még erőt is ad számunkra. Az pedig, hogy városunk dalos ajkú kisdiákjai is részt vettek a csodálatos dalok előadásában, még bensőségesebbé tette a koncertet.

A Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és AMI Kicsinyek Kamarakórusának tagjai az emelt szintű ének-zenei képzésben résztvevő 3., 4. és 5. osztályos tanulók. A kórus működésének célja az együtténeklés örömének, élményének megéreztetése, elmélyítése, a kórusban éneklés alapjainak elsajátítása, a közösséghez való alkalmazkodás, a másokért érzett felelősség kialakítása. A kis diákok évente több alkalommal lépnek közönség elé zenei világnapi, adventi, vízkereszti, anyák-napi hangversenyeken, városi és egyéb rendezvényeken. A kis kórus repertoárján főleg magyar népdalok, népdal feldolgozások, kánonok, egyszerű két- és háromszólamú kórusművek és zongorakíséretes darabok szerepelnek. Az együttes karnagya 17 év óta Nagyné Mészáros Erika tanárnő. Az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyeken a Kicsinyek Kórusa több alkalommal kapott minősítést. 2018-ban Arany Diplomát és az Év Kórusa kitüntető címet nyerte el. 2018. november 16-án a Magyar Kórusok Országos Minősítő Rendszerének legmagasabb szintű versenyén a Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyen ezüst diplomát kapott a Nagyné Mészáros Erika vezette énekkar.

A Ghymes együttessel az este folyamán a Kicsinyek Kórusából 50 gyermek énekelhetett együtt. A koncert támogatói jegyeiből befolyt összeget a Szent István Templom közösségi házának megépítésére fordítják.

Forrás: http://www.infokiskunfelegyhaza.hu

A hozzászólások le vannak tiltva.