Az óvodai és iskolai szociális segítő olyan szakember, aki elsődlegesen a gyermekek, tanulók veszélyeztetettségénekmegelőzésével, prevencióval foglalkozik. A köznevelési intézményekben közvetlenül találkozik a gyermeket, tanulót érintő problémákkal. Tanácsadás formájában nyújt segítséget a gyermekek, szülők, pedagógusok számára.
Brossúrák letöltése: 1. brossúra, 2. brossúra
Fekete Imre, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola pedagógusa augusztus 19-én, az ünnepi testületi ülésen vette át az életpályájáért odaítélt Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelét. Imre mindig a tanítói életről álmodott, de nem riadt vissza a háromműszakos munkától sem. Elszántan kitartott amellett, hogy ő már csak azért is tanár lesz!
Olvasd tovább„Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja, aki lelkét visszaadta Istennek, de emléke örökké élni fog szíveinkben, emléke élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig” (Teleki László)
171 éve történt – Kivégezték Batthyány Lajost, iskolánk névadóját és az
Aradi Vértanúkat.
1849. október 6-a a magyar történelem egyik legtragikusabb napja.
Ekkor történt, hogy a szabadságharc leverése után Aradon kivégeztek 12 magyar tábornokot és egy ezredest, míg Budán az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.
Ezek a hősök nem csupán az életüket adták hazánkért, de a világ minden
szenvedését is készek voltak átélni érte. Emlékezzünk hát rájuk úgy, kalapunkat megemelve, hogy nélkülük talán már nem is létezne ez a csodaszép hely itt Közép-Európa szívében!
Ez a hely, amely a Szülőhazánk, és amelyet úgy hívnak: MAGYARORSZÁG.
A Batthyány Lajos Általános Iskola vezetősége nevében gratulálok a 6.
évfolyamnak és felkészítőjüknek: Vass Viktória, Kis Barbara, Molnár Elvira és Fekete Imre tanároknak.
Bense Zoltán intézményvezető-helyettes
2020. Október 1. A Zene Világnapja
Bár az év minden napján szívesen hallgatunk zenét, 1975 óta október elseje kiemelt jelentőséggel bír a zenebarátok életében.
A világhírű hegedűművész , Yehudi Menuhin kezdeményezésére a UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa ezt a napot a zene világnapjává avatta. A hagyomány, közel fél évszázaddal később is él és virágzik. A felhívás mozgalmat szült, azóta e napon világszerte a legkülönfélébb helyszíneken, műfajokban, stílusokban csendül fel a muzsika.
A zene körülölel bennünket!
Zenéje van a természetnek: a szél zúgása, eső kopogása, a madarak szárnysuhogása, éneke, az állatok hangja. De zenéje van a tárgyaknak is! Akár a vonat zakatolása, az edények csörömpölése, az ajtó nyikorgása, vagy a poharak „csengetése”, de még a telefonunk billentyűzete is ad olyan hangokat, amit zenének nevezhetünk.
Életünket keresztül-kasul szövi a zene, a bölcsőtől a sírig. A zene, ami az ember legősibb kifejezési formája. Még írni se tudott az emberiség, amikor a hang és a szó hatalmába kerítette. Az ősember is zenélt a maga módján. A zene első megnyilvánulása az ember életében a nevetés és a sírás, majd különböző eszközöket használt a ritmus kifejezésére. Később már nemcsak a ritmushangszerek voltak jelen, hanem sípok és kezdetleges furulyák is. Így kezdődött a zene és a hangszerek fejlődése, ami napjainkig tart.
Mai ünnepi megemlékezésünk célja, hogy népszerűsítsük a zene szeretetét, élvezetét: azt, hogy milyen fantasztikus elénekelni egy népdalt, akár egy népdalcsokrot, kórusművet, illetve milyen nagy öröm hangszerjátékosként előadni 1-1 zeneszerző művét, vagy egy zenei együttes tagjaként hangversenyélménnyel megörvendeztetni a közönséget.
A zene ma is módot ad arra, hogy az emberek megértsék egymást a zene közös nyelvén. A zene őszinte érzéseket kelt mindannyiunkban.Kodály Zoltán szavaival:„ A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”
Ma, október elsején kicsit rendhagyó módon, a Batthyány Lajos Általános Iskola iskolarádióján keresztül juttatjuk el hozzátok azokat a népdalokat, melyeket mesterünk: Kodály Zoltán az egész magyar lélek tükrének nevez, benne a magyarság minden lelki élményével.
A 7. z/II osztály tanulóitól először egy erdélyi, Küküllő vidéki népdalt hallhattok, majd kicsit vidámabb táncnótákat énekelnek nekünk.
Megemlékezésünket a 250 éve született Ludvig von Beethoven utolsó, 9. (d-moll) szimfóniájának közismert témájának csengettyűátiratával zárjuk. Ez a mű az első példa arra, hogy egy nagy zeneszerző szimfóniában énekhangot a hangszerekkel azonos szinten használ. Friedrich Schiller: „Óda az Örömhöz” szövegét szólisták és kórus énekli az utolsó tételben. A szimfónia az európai klasszikus zene egyik legismertebb, és Beethoven legnagyobb, süketsége alatt komponált mesterművei között számon tartott alkotás. Az Európai Unió a negyedik tétel egy részletét (Örömóda,) a hivatalos himnuszaként használja.
Ha tudtok, menjetek el szüleitekkel, a szombaton 19 órakor kezdődő, Szent István templomban tartandó Zenei Világnapi Hangversenyre! Fellépnek a Művészeti Iskola fúvószenekarai és a Zenebarátok Kórusa. Most pedig hallgassátok szeretettel a 7.z/II osztály rövid műsorát!
Nagyné Mészáros Erika ének-zene tanár
Halász István : A zenéről
A zene kincseket rejt,
bánatot és bút feledtet,
örömöt, boldogságot ad,
vígságot és szelíd vigaszt.
A zene minden műfaja
Múzsák csodálatos hangja!
Bezengi az egész világot,
szolgálja a boldogságot!
Édesanyja dalát hallja a csecsemő,
és kíséri a dal, a zene, ha felnő,
majd ha eljön az élete végórája,
a dal, a zene lesz a búcsúztatója!
S ha majd felér a fáradt lelke a Mennyekbe,
a szférák zenéje lesz ott a kísérője!
A zene nagyon erős, hatásos csodaszer,
amely minket már életünkben egekbe emel!
DOBOS LÁSZLÓNÉ (HEGEDÜS ILONA) ARANYDIPLOMÁS PEDAGÓGUS
1929.10.05-2020.09.13.
Ica néni nagybetűs EMBER volt, akinek szakmai életútját lehetetlen pár mondatban összefoglalni. Élete elhivatottsággal, szeretettel volt telve, pillanatai szóltak családjának, szeretteinek, és szóltak az iskolának, ahol hosszú évtizedeket töltött, őszinte hivatástudattal, kiváló munkával, a köz szolgálatával.
Olvasd továbbA járvány idején különösen fontos a testi és lelki egészség.
A gyermek- és serdülőkor kiemelten fontos fejlődési szakasz a lelki egészség szempontjából. Ebben az időszakban olyan készségek és képességek fejlődnek tovább, mint az önkontroll, az autonómia, és a társas tanulás, amelyeknek közvetlen hatása van a lelki egészségükre az életük folyamán. A lelki egészség fejlesztése kihívás, és viszonylag keveset foglalkozunk vele.
A COVID-19 koronavírus járvány idején különösen fontos a testi és lelki egészség, tanulók egészséges önképe és mentális egészsége. A gyermekek és serdülők is érzékelik, hogy a világ megbolydult. A már rutinos, megszokott mindennapi életük felborulását élik meg a társadalmi távolságtartás, a bizonytalanság következtében. Ez idő alatt sokan éreznek aggodalmat, szorongást, félelmet, a barátoktól való elszigeteltséget. Fontos, hogy alkalmazkodjunk és hatékonyan tudjunk reagálni ezekre a kihívásokra.
A Batthyány iskolában azon vagyunk, hogy a gyermekek minél több időt tölthessenek a szabadban.
Akár a tanórai szünetekben, testnevelés órán, vagy a tanulószoba és a napközi idején is.
Így tettek szeptember 25-én a délutáni napköziben is, mely napot az emberi erőforrások minisztere a Magyar Diáksport Napjává nyilvánította. Jernei Anikó tanítónő vezetésével a nebulók zenés tornával pihenték ki az aznapi fáradalmakat.