Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésére emelte október 1-jét a zene világnapjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését.
Zengj nekünk dalt, hangok nagy tanárja, És ha zengesz a múlt napiról, Légyen hangod a vész zongorája, Melyben a harc mennydörgése szól, S árja közben a szilaj zenének Riadozzon diadalmi ének.
Két év után újra bálozhattak a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskolába járó növendékek szülei, barátai. A szeptember 30-i esemény ezúttal is nagyon jó hangulatban, hangos nevetésekkel tűzdelve zajlott. A vendégek a székelykáposztából vagy a töltött húsból álló menükből választhattak, amit Oláh Sándor lemezlovas jóvoltából le is táncolhattak az éjjel során.
A mulatság a Gyermekeinkért Alapítvány szervezésében valósult meg, aminek bevételét a diákokra fordítják minden évben. Ebből az összegből fedezik például a jutalomkönyveket a kiváló sportolói, vagy tanulmányi eredménnyel végző tanulóknak.
Az intézmény dolgozói és a szülők közösen részt vettek a megvalósításban, aminek végkifejlete igazán jól sikerült. Az alapítvány tagjai számos családtól és vállalkozótól kaptak tombolatárgyakat, felajánlásokat, amiért igazán hálásak.
A Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola hagyományaihoz híven szeptemberben a lakiteleki Tőserdőre kirándult. Két különböző időpontban az alsó, majd a felső tagozat is vonattal utazott a környék népszerű pihenőhelyére. A nagyobbak közül voltak, akik kerékpárral tették meg a Félegyháza és a Holt-Tisza közötti utat. A gyereksereg ügyességi sor-és váltóversenyeken vett részt.
A szabadban töltött együttlétek fontosak az egészséges életre való nevelés és a közösségfejlesztés területén.
Épp, hogy elkezdődött az új tanév, és máris táborozni mentek a Batthyány Lajos Általános Iskola negyedik, ötödik és hatodik „z” osztályok tanulói. Az osztályfőnökök vezetésével, kiegészülve kisérő pedagógusokkal a már hagyományos kórustúrára utaztak a gyerekek.
A helyszín az idén is a Zánkai Erzsébettábor volt, mely 2 éjszakára adott otthont a táborozóknak. Az odafelé vezető úton az északi part „fővárosában”, Balatonfüreden városnéző kisvonatozás volt a program, délután pedig már a Balaton vizét szeltük a tábori hajóval. Másnap reggeli után játékos fizikai kísérleteket tekintettünk meg, majd elfogyasztottuk ebédünket. Kora délután a közben eleredő eső ellenére felmásztunk a Hegyestűre, melyről csodálatos panoráma tárult elénk. Elutaztunk Keszthelyre, ahol megcsodáltuk a Festetics kastélyt. A tükörterembe érve Nagyné Mészáros Erika tanárnő, karvezető irányításával, Molnár Elvira ének tanárnő segédletével hamar összeállt a kórus, mely szépen szólt a jó akusztikájú, csillogó helyiségben. A rögtönzött előadást még a teremőr és az épp ottlévő látogatók is megtapsolták.
Az utolsó napon a rendrakásé és a pakolásé volt a főszerep, majd zárásként szólampróba következett, melynek végeztével értékeltük a Balaton-felvidéki 2 és fél napot.
Útközben a Tihanyi Levendula Manufaktúra kiállítását tekintettük meg. Megismerhettük az 1920-as években kezdődött történetet, mely emléket állít egy elkötelezett ember, Bittera Gyula munkásságának. Szinte éreztük Tihany színeit, illatát, megismerhettük a település méltán világhírű hagyományait, mely szoros kapcsolatban áll a világgal.
Mi is őrizzük a hagyományokat, ezért is tartjuk a közösségformáló táborokat és kórustúrákat.
A hagyományokat, melyek összekötik az embert és a környezetet.
Egy-egy ízletes, porcukorral meghintett fánkkal lepte meg szeptember 1-jén tízóraira a félegyházi általános iskolák diákjait, pedagógusait és munkatársait a Félegyházi Pékség.
A felajánlást az iskolák jószívvel, a gyerekek kitörő örömmel fogadták, az önkormányzat pedig szívesen közreműködött a koordinációban. A Félegyházi Pékség – áll a kedves meglepetés kapcsán kiadott közleményükben – ily módon is azt szeretné elérni, hogy „szépemlékű ízeinek” köszönhetően pár falat erejéig megállíthassuk az időt, és élvezzük az élet apró örömeit. Ma ez sok-sok iskolakezdőnek sikerült.
A Batthyány Lajos Általános Iskola megbízott igazgatója az intézmény diákjainak és dolgozóinak nevében köszöni e nemes felajánlást, mellyel sikerült az iskolakezdés napját egy-egy fánkkal megédesíteni.
Fotó és szöveg: felegyhazikozlony.hu, batthyanysuli.hu
Szeptember 1-jén, csütörtökön elindult a 2022/2023-as tanév.
Ma kezdetét vette a 2022-2023-as tanév. Bár még érezzük a nyár forró leheletét, magunk mögött hagyjuk a nyaralást. Mától ismét zajos iskolánk valamennyi osztályterme és mindenki elfoglalhatta kedvenc padját, melyben 183 napot fog eltölteni. “A gyermek a legtökéletesebb teremtmény, mert egyedül ő tudja megalkotni saját egyéniségét. A gyermek lelke lágy viaszhoz vagy fehér papírhoz hasonló, ahová magának a gyermeknek kell belevésni a képzeteket.” Maria Montessori gyönyörű soraival köszöntötte iskolánk valamennyi tökéletes teremtményét, a gyerekeket, szüleiket, kollégákat Bense Zoltán az intézmény megbízott intézményvezetője. Az oktatási év szeptember 1-jén, csütörtökön kezdődött, az utolsó tanítási nap pedig 2023. június 15-én, csütörtökön lesz. A tanítási év első féléve 2023. január 20-áig tart. Az őszi szünet október 29-étől november 7-éig, a téli szünet december 22-étől 2023. január 3-áig, a tavaszi szünet pedig 2023. április 6-ától április 12-éig tart.
„A pedagógus feladata csak a vezetés, az útmutatás: ő csak segít, szolgál, míg a gyermek személyisége a maga erejénél fogva fejlődik, mert a gyermek maga cselekszik.” (Maria Montessori)
Az új tanévhez a diákoknak, a szülőknek, az intézmény minden dolgozójának jó egészséget, kitartást és sok sikert kívánt az igazgató.
Az étkezés az előző tanév végén leadott igénylőlap alapján vehető igénybe. Az előzetesen leadott igények alapján 2 tanulószobai csoport lesz ezen a napon.