Kecskemét 02.05.-én Úszás Diákolimpia Megyei döntő
Vízhányó Gáspár 1.hely gyors és mellúszásban,
Papp Laura 1.hely hátúszásban 2.hely gyorsúszásban.
Az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei felhívják a figyelmet, hogy az elkövetkező napokban minden szülő, tanár, barát és rokon fokozottan figyeljen a tanulmányi eredmények miatt esetlegesen szorongó tanulókra!
Kérem, fokozott figyelemmel olvassák el a következő felhívást!
ELBIR 2020 januar hírlevél
A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium matematika munkaközössége hagyományaihoz híven a 2019/2020-as tanévben ismét meghirdette egyéni matematika versenyét a nyolcadikos tanulók részére. A verseny kifejezetten a tehetségek felkutatása végett szerveződött.
A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül többen is kiemelkedő eredményt értek el.
A verseny legjobbjai a Bolyai Napi megemlékezés keretében vehették át díjaikat, s értékes tárgynyereményeiket. Az ünnepélyes eredményhirdetésre intézményünkből Flóring Balázs 8. m osztályos tanuló és felkészítő tanára, Rádiné Petróczi Márta kapott meghívást.
“Jön a tavasz, megy a tél” címmel hirdetett grafikai rajzversenyt a „ClubNetCet” Internetes Ismeretterjesztő Egyesület.
A 4 évszak megjelenítése mellett a feladatok közt szerepelt az emberekhez, a természethez, az élővilághoz kapcsolódó jellegzetességek, tevékenységek, szokások, hagyományok bemutatása.
Az alkotások konkrét témája lehetett valós, de lehetett mese, irodalmi mű vagy a fantázia műve is.
A vándorserleg átadására decemberben került sor Budán, a Kelenvölgy Közösségi Házban.
A Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói nagyszerűen szerepeltek, harmadszorra is elnyerték a vándorkupát, így az végleg a félegyházi iskolába került.
Koordinátor: Szederkényi Barbara tanárnő
Kedves Szülők!
Idei „ÉSZAKI FÉNY” alapítványi bálunk bevételét a Batthyány iskola ebédlőjének megújítására, az elavult és megrongálódott berendezési tárgyak helyett új székek és asztalok vásárlására kívánjuk fordítani.
Önök hatékonyan tudják segíteni ezt a szándékunkat támogatói jegyek vásárlásával.
A jegyek vásárlói között értékes nyereményeket sorsolunk ki.
A támogatói jegyek árát névvel ellátott borítékban az osztályfőnököknek szíveskedjenek beküldeni.
A Gyermekeinkért Alapítvány és iskolánk tantestülete nevében köszönjük mindennemű támogatásukat.
Köszönettel:
Vargáné Oláh Zsuzsanna Judit
intézményvezető
A Bátrak Ligája a Honvédelmi Sportszövetség immáron hagyományosnak mondható, rendkívül népszerű sorozata a 2019/2020-as tanévben Siklós és Balassagyarmat után tíz csapat részvételével Kecskeméten, a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola sportcsarnokában folytatódott január 13-án, hétfőn.
A 2018/2019-es tanévben a Honvédelmi Sportszövetség együttműködve a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársággal egy nagyon sikeres, nyolc állomásos versenysorozatot valósított meg Bátrak Ligája-Rákóczi Kupa néven.
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Éneklő Félegyháza című kórusfesztivált az Ótemplomban.
Hét kórus részvételével immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Éneklő Félegyháza című hangversenyt hétfőn, vízkereszt ünnepén a félegyházi Sarlós Boldogasszony templomban. A vízkereszti városi kórusfesztivált ezúttal is a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete szervezte. Elfogadta az egyesület meghívását a Batthyány Lajos Általános Iskola Kicsinyek Kórusa Nagyné Mészáros Erika vezényletével, a Batthyány Lajos Általános Iskola Nagykórusa Kis-Fekete Vilmos vezényletével, a Platán Utcai Általános Iskola kórusa Sárkányné Seres Katalin vezetésével, a Szent István Kórus Fazekas Tamás vezetésével, az Ótemplom kórusa Vili Balázs vezetésével, a Palestrina Kamarakórus és a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa Szatmári Imre vezényletével.
Olvasd továbbTisztelt szülők!
Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete a 29/2019. (XII.18.) önkormányzat rendeletével módosította 43/2015. (XII.18.) a személyi gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló önkormányzati rendelet 5. mellékletét.
A módosítás értelmében 2020. január 1-től változik a gyermekélelmezés nyersanyagnormája, intézményi térítési díja.
Hagyományos étkezés:
| Napközis gyermek térítési díj: | 514 Ft |
| Ebéd térítési díj | 337 Ft |
| Tízórai + ebéd térítési díj | 432 Ft |
| Ebéd + uzsonna térítési díj | 419 Ft |
| Felnőtt ebéd | 556 Ft |
Diétás étkezés (glutén mentes)
| Napközis gyermek térítési díj: | 965 Ft |
| Tízórai térítési díj | 165 Ft |
| Ebéd térítési díj | 635 Ft |
| Tízórai, ebéd térítési díj | 800 Ft |
| Ebéd, uzsonna térítési díj | 800 Ft |
Diétás étkezés (egyéb):
| Napközis gyermek térítési díj: | 838 Ft |
| Tízórai térítési díj | 133 Ft |
| Ebéd térítési díj | 572 Ft |
| Tízórai, ebéd térítési díj | 705 Ft |
| Ebéd, uzsonna térítési díj | 705 Ft |





























