Faültetés az iskolában

Jövőre 50 éves lesz a Batthyány. Régen és ma.

49 év után Gondi István a Batthyány egykori gondnoka újból fákat ültetett

Pillanatképek a Batthyány Lajos Általános iskola közel 50 éves történetéből

Adventi hangverseny

Intézményünkben hagyomány, hogy az adventi időszakban hangversennyel kedveskedünk az iskolnkban tanuló diákok szüleinek és városunk lakóinak. Idén is a Szent István templom adott otthont e szép hagyománynak.

Színházlátogatás

Kovács Ágnes tanító szervezésében 2022. december 15-én színházlátogatáson vettek részt tanulóink. A kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban a „Kököjszi és Bobojsza” című mesejátékot tekintették meg. Az előadás szórakoztató és vidám volt, a gyerekek nagyon élvezték.

Luca nap műsor a napköziben

A 2. a osztály Luca napi műsorral kedveskedett a napközis csoportoknak. A lucaszék faragását mutatták be, majd egy családi jelenetet a dologtiltó intelmekről.  A végén termés és termékenységvarázsló rigmusokkal búcsúztak.

Rendező: Kovácsné Nagy Erika

Adventi foglalkozás a könyvtárban

December 13-án adventi foglalkozáson vett részt a 3.z osztály a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Először karácsonyi mesével ismerkedtek a gyerekek, majd ehhez kapcsolódó feladatokat oldottak meg. Megismerkedtek a Betlehemezés, Lucázás hagyományaival, majd Adventi témájú „activitit” játszottak. A változatos programokkal teli délután kézműves foglalkozással zárult.

Fotó: Bense Andrea

Szeretetcsomagok rászorulóknak

A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár által szervezett karácsonyi adománygyűjtésre az iskolánkba beérkezett ajándékokat a gyerekek nagy örömmel vitték át a Hattyúházba.

Öröm nélkül nem lehet élni

Az adventi koszorú harmadik gyertyája az örömöt szimbolizálja, amely azért bír különös jelentőséggel, mert ahogyan telnek a hetek, egyre közelebb kerülünk a karácsonyi csodához. A várakozás még tovább növekszik a szívünkben, egyre szeretetteljesebb és örömtelibb érzések járják át a szívünket, lelkünket egyaránt. Fontos, hogy beengedjük az örömöt a szívünkbe, mert csak úgy tapasztalhatjuk meg az advent és a karácsony lényegét is.

Gyula atya a Szent István Templom plébánosának szívet melengető gondolatait iskolánk csengettyűseinek karácsonyi dallamai követték, Molnár Elvira tanárnő vezényletével.

A rózsaszín örömgyertyát a Bolyai matematika csapattagok, a PG „Agycsavaró” versenyen dobogós csapatok tagjai és a PG informatika versenyen dobogón végzett tanulók gyújtották meg.

Fotó: batthyanysuli.hu

Az öröm lángja is fellobbant városunk adventi koszorúján

Advent harmadik gyertyagyújtásán a zuhogó eső sem szegte az egybegyűltek ünnepi hangulatát. Bajzák Andrea ifjúsági referens és Geszler Péter plébános szívet melengető gondolatait a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola Kicsinyek Kórusa és Campanella Csengettyű Együttes karácsonyi dallamai követték, Nagyné Mészáros Erika vezényletével és Szatmári Imre zongorakíséretével. Az adventi koszorún Balla László alpolgármester Drozdik Mártával és három gyermekével közösen gyújtották meg a harmadik gyertyát.

Forrás: https://www.facebook.com/kiskunfelegyhaza.onkormanyzat, https://www.infokiskunfelegyhaza.hu/

Angol verseny a PG-ben

A Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium angol munkaközössége 2022. december 6-án szervezte meg az általános iskolák 7-8. osztályos diákjai számára a már hagyományosnak mondható nyelvi verseny döntőjét.

A verseny első fordulójában vicces állatokról szóló kisfilmekhez kellett szinkront készíteni és visszaküldeni november 10-ig.
Összesen 21 pályamunka érkezett, melyből a legjobb 12 csapat került be a döntőbe. A versenyen izgalmas feladatok várták a diákokat, melyeket nagy lelkesedéssel oldottak meg.

A Batthyányt 5 csapat képviselte a döntőben. Iskolánk csapatai közül 3. helyezést ért el a Flóring Enikő, Sikár Jázmin összeállítású csapat, akiknek Vass Viktória Csilla tanárnő volt a felkészítőjük. Ezúttal is gratulálunk a helyezetteknek és minden résztvevőnek.

A díjazottak értékes szótárakkal, nyelvkönyvekkel és egyéb ajándékokkal lettek gazdagabbak.

Forrás: Szent Benedek PG