



Advent, ahogy a neve is mutatja, az eljövetel időszaka.
Az újkor adventi szimbólumának számít az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorúra elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal.
Mi is tehát az advent? A keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnappal kezdődő és karácsonyig eltartó időszak, amely egyben az egyházi év indulását is jelenti. Két liturgikus szín kapcsolódik hozzá: a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképező lila, s a harmadik adventi vasárnapon az Úr eljövetelének közelségét szimbolizáló rózsaszín. Az adventi koszorúkon a vasárnaponként meggyújtandó gyertyák sokszor ezekben a színekben tündökölnek, a világító lángok számának növekedése arra az egyre áthatóbb fényre utal, amelyet az Úr érkezése jelent a hívő közösség számára.
A koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya áll, amelyek a következőket szimbolizálják: hit, remény, öröm, szeretet. Advent első, második, és negyedik vasárnapján lila gyertyát, a harmadikon rózsaszínt gyújtunk meg.
Hajagos Gyula plébános, iskolánk katolikus hitoktatójának gondolatai adventről, karácsonyról:
Az adventi koszorú szimbolikája, a karácsonyra való lelki ráhangolódás, felkészülés még azok számára is fontos, akik nem kifejezetten vallásosak. Érdemes a következő hetekben kicsit megpróbálni lelassulni, befelé figyelni, több időt tölteni a hozzánk közel állókkal, a számunkra fontos emberekkel.
Ha örömmel készülünk Jézus születésére, akkor biztosak lehetünk benne, hogy tényleg az igazi öröm ünnepe lesz a karácsony. Az esemény világtörténelmi jelentőségű: ez a kisgyermek a világ megváltója lett. Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy születése egyben időszámításunk kezdete is.
Gyula atya megható gondolatai után a Batthyány Lajos Általános Iskola Csengettyű Együttese Molnár Elvira tanárnő vezényletével karácsonyi dallamokat játszott, majd ezt követően iskolánk kiemelkedő sportolói gyújtották meg az első lila gyertyát, mely a hit gyertyája.






100 éve született Nemes Nagy Ágnes, a gyermekirodalom neves alakja, versei még a legkisebbeket is alkotásra ösztönözhetik.
Az idei és a jövő év Petőfi Sándor emlékév, a nagy magyar költő születésének 200. évfordulójának alkalmából. Verseit a felnőttek, gyermekek, fiatalok is nagy kedvvel szavalják, megzenésítik.
A „ClubNetCet” Internetes Ismeretterjesztő Egyesület újból meghirdette a „Majd én megmutatom” rajzpályázatát „Rajzolj verset” témakörben. A szervezők nem csak e két költő műveinek illusztrációját kérték. Bármely vers, ritmikus mondóka, verses mese nyomán keletkezhetnek alkotások, megjelenhetnek életrajzi részletek, sőt a költészet másként is megmutatkozhat a műben, pl. színek-formák harmóniájában, eseményekben.
Az alkotók a zsűri és a közönség szavazatai alapján 2022. november 20-án díjátadó ünnepség keretében elismerő oklevélben, díjakban részesültek. A legsikeresebb résztvevő intézményt serleggel jutalmazták. A képekből 2023-as naptár és kiadvány is készül.
Iskolánk tanulóinak helyezései:
1. Besze Zsófia 8.a
2. Rácz-Szabó Réka 7.z és Hegedűs Sándor 7.a
3. Kiss Miklós 6.z és Tóth Melinda 7.z
4. Csuka Nadin 7.z, Kékkői Hunor 6.z, Buri Dániel 8.a
Különdíjas Kapus Éva 6. z osztályos tanuló lett.
Közönségdíjban Csőke Csenge 6. a osztályos tanuló részesült.
Az internetes szavazás eredménye: 1. helyezés: Besze Zsófia 8.a és Berecz Áron 7.a.
A zsűri a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola részére a legtöbb, legszínvonalasabb alkotásokért „Vándorserleg díjat” adományozott.
Koordinátor pedagógus: Szederkényi Barbara









Fotó: Szederkényi Barbara

November 22-én a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégiumban informatikaversenyt rendeztünk az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára. Az idei versenyre 27 diák jelentkezett, 6 iskolából.
A tanulók szövegszerkesztési-, táblázatkezelési-, és prezentációkészítési feladatok megoldásával, valamint egy teszt kitöltésével mérhették össze tudásukat. A javítás ideje alatt a versenyzők és kísérőik vendéglátásban részesültek, közben a PG tanulóinak robotika bemutatóját nézhették meg.
A versenyen a Batthyány Lajos Általános Iskola kiemelkedően szerepelt.
Helyezések:
2. Bálint Milán
3. Pék Dominik
4. (holtversenyben) Kincses Botond és Nyiki Krisztián
6. Varga Judit
8. Varga Attila
Felkészítő tanár: Szederkényi Barbara
Minden résztvevőnek gratulálunk.
Az első öt helyezett oklevélben és értékes ajándékokban részesült.












Forrás, fotó: Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG, Szederkényi Barbara
Pillanatképek a Batthyány Lajos Általános iskola közel 50 éves történetéből.
Az iskola főbejárata mellett látható a „Fiú bagollyal” szobor. Avatására 46 évvel ezelőtt, 1976. június 5-én került sor.
Gáti Gábor Munkácsi-díjas szobrász alkotása


Hideg Balázs Kassán az Olimpiai Reménységek Versenyén 5 ország képviselői között bronzérmet szerzett a szabadfogású válogatott keret tagjaként.
Kassa után Sárospatakon folytatódtak a küzdelmek. Hideg Zita harcos meccsei is kellettek ahhoz, hogy az Országos Csapatbajnokságon 11 csapatból a félegyházi lányok az országos 3. helyet szerezzék meg.
Edzők: Ván Jenő, Szabó József, Kelemen András, Polyák Dániel és Molnos Norbert.


Fotó: Szabó József, Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület

Közeleg a tél. Egyre rövidebb ideig süt a nap, hosszabbak az éjszakák. Hidegebb van, a rovarok is elbújnak. A fecskék elrepülnek olyan vidékre, ahol télen is meleg van és eleséget is találnak maguknak.
Sok madár viszont itthon marad, akik közül sok elpusztul, hisz nem találnak maguknak ennivalót.
A Batthyány Lajos Általános Iskola 2.a osztályos tanulói Zsuzsa néni irányításával készítettek madárkalácsot. Került a marhafaggyúba sok-sok finomság: dió, napraforgómag, zabpehely, len és köles is.
A madarak hálásak, hisz tavasszal vidám énekükkel, a fák gondos tisztogatásával köszönik meg, hogy átsegítettük őket a zord télen.












Fotó: Tóth-Horti Zsuzsanna

A magyar nyelv a magyar nép szellemi-kulturális öröksége, nemzeti identitásának alapja. Mit is jelent számunkra ez a nap, miért van szükség rá? Talán alkalmat adhat, hogy tudatosan gondoljunk arra, ami életünk természetes része: az anyanyelvünkre.
A bátrabbak Fáber Judit tanárnő vezetésével vidám, játékos nyelvtörőben vettek részt.
E diákok személyes élményeket szereztek, valódi aktív résztvevői lettek e napnak. Ezáltal élővé tették a megemlékezést, éppen úgy, ahogyan anyanyelvünk is élő.








Azaz hol is tanuljak tovább?
Egyre közeledik az az idő, amikor el kell dönteni, hogy merre tovább? Nem könnyű döntés a pályaválasztás, ami a szülőknek és diákoknak is óriási kihívást jelent.
2022. november 16-án magas részvétel mellett nagy sikerű pályaválasztási szülői értekezletet tartottak a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskolában. Az eseményen hat félegyházi középfokú oktatási intézmény képviseltette magát, bemutatva az intézmények képzési kínálatát.
A szülők mellett több tanuló is eljött a tájékoztatóra, ahol hasznos információkat kaptak a továbbtanulással kapcsolatosan.



