Könnyed kikapcsolódás a tanév végén

Június 14-én változatos programok segítségével kapcsolódhattak ki a Batthyánys gyerekek. 

A szórakozás  „Ki mit tuddal?”  kezdődött, ahol a vállalkozókedvű fiatalok bemutatták miben tehetségesek. Fergeteges táncprodukciókban és hangszeres előadásokban volt részünk.

A gyerekek fellépéseit a Magyar Honvédség előadása követte, melynek része volt a katonai fegyverek és harcászati bemutató, mely rendkívül élvezetesnek bizonyult.

Az alsó tagozatos gyerekek bábelőadást tekintettek meg, és népi játékokat próbáltak ki.

A felsősök számos játék közül választhattak: karaoke, ping-pong, kapitánylabda, csillámtetoválás, testfestés és íjászkodás.

A Diákönkormányzati Napot, egyben iskolánk fennállásának 50. évfordulóját  a P&P által, a gyermekek számára felajánlott kókuszkocka édesítette meg, amit ezúton is szeretnénk megköszönni.

Köszönjük továbbá a Honvédség képviselőinek a bemutatót, Vörös János segítségét, aki a népi játékokat biztosította a tanulók számára.

Batthyány Tantestület

Forrás: batthyanysuli.hu

Hum és Ráma hercege

A Dózsa iskola által szervezett II. András kora című történelemversenyen szépen szerepelt a Batthyány Lajos Általános Iskola nyolcadikos csapata.

A vetélkedő három fordulóból állt. Az elsőben egy feladatlapot kellett kitölteniük, míg a második fordulóban egy könyvgyűjteményt készítettek az uralkodó jelentőségéről, valamint az Aranybulla mintájára kellett elkészíteniük saját intézményük házirendjét.

Versenyzők:  Andó Enikő 8.a, Tóth Lotti Tímea 8.z, Türkössy Botond 8.z

Felkészítők: Deményi Zsófia történelemtanár, Ruzsinszki Andrea gyógypedagógus, Solymosiné Antalicz Tünde fejlesztőpedagógus.

Forrás: batthyanysuli.hu, historia-cronologia.lapunk.hu

Gyöngyfűzők

2023. június 12-én 17 órakor, a Kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestületében tartotta a Turul Koppány ÍHSE gyöngyfűző szakköre, projektzáró kiállításuk megnyitóját.

A szakkör a Nemzeti Művelődési intézet támogatásával és oktatásával jött létre. A kiállítást Kun Zsófia, a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatója nyitotta meg. A megnyitó ünnepségen elhangzott Johann Sebastian Bach, G-dúr szvit preludium című műve csellón, Kurai-Kis Szilvia előadásában. A szakkör témájáról és tematikájáról, a gyöngyfűzés mint népi tárgyalkotó művészet szakrális funkciójáról, és a szakkör közösségépítő szerepéről Kis Mónika beszélt.

 A 2022. novemberétől 2023. május 31-ig tartó gyöngyfűző szakkör tagja volt Dongó-Gárgyán Imola is, aki a Batthyány Lajos Általános Iskola végzős, 8.z osztályos tanulója.

Forrás: infokiskunfelegyhaza.hu

Fotó: Dinnyés Gyula

5 napos kalandozás Erdélyben

Irodalmi és történelmi kalandozás Erdélyben
HATÁRTALANUL!
2023.05.23 – 2023.05.27
HAT-KP-1-2022/1-001046

Május 23-27. között a „Határtalanul” program keretében élményekben gazdag utazáson vettek részt Erdélyben a Batthyány Lajos Általános Iskola hetedik osztályos tanulói.

Kiutazásuk napján megtekintették a dévai várat, majd a Hunyadiak birtokát, Vajdahunyad várát csodálták meg. Folytatva útjukat Gyulafehérváron az érseki székesegyház következett, délután Fehéregyházán, majd az Ispánkútnál koszorúztak. Székelykeresztúron megálltak Petőfi körtefájánál. Esteledett, mire elfoglalták szállásukat Gyergyóújfaluban.

Másnap a falu iskolájába látogattak, majd Csicsajdűlő egyik tisztására gyalogoltak. Felkapaszkodtak Csicsajkőre, ahol a csúcsról gyönyörködtek a gyergyói tájban. Visszatérve az erdei házhoz, kürtöskalács-sütés keretében ismerkedhettek az erdélyi konyhaművészet hagyományaival.

Harmadnap Korondon a fazekasmesterek máig élő hagyományait, munkáit csodálhatták meg. A gyerekek gyakorlatban is láthatták és gyakorolhatták a taplógomba megmunkálását és a korongozás technikáját. Innen az út a szejkefürdői Mini Erdélybe vezetett, majd megkoszorúzták a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírját. A legmagyarabb város, Székelyudvarhely Emlékezés Parkjában énekelték el a Székely Himnuszt. 

A negyedik napon felmásztak a Súgó-barlanghoz, majd le a mélybe, ahol gyönyörködhettek a szebbnél-szebb cseppkövekben. Ezt követően kacskaringós, szerpentines úton jutottak el a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szorosba.

A hazautazás napján mindenki a hűs tordai sóbányában időzött, majd Kolozsváron megcsodálták Mátyás király lovas szobrát és szülőházát. Közeledve a határhoz, Nagyszalontán Arany János szobránál koszorúztak.


A gyerekek beszámolóiból kiderült, hogy legtöbbjük először járt Erdélyben. Lelkesen mondták, hogy Székelyföldön mennyire szépen, ízesen beszélnek az emberek, egyúttal megható volt a kedves fogadtatás, vendéglátás.

Forrás: batthyanysuli.hu

A Goldball Parktól Kistelekig

Minden évben nagy várakozás előzi meg a hazai rendezésű tornákat. A Puebla Pünkösd Kupára immár harmadik alkalommal került sor Pünkösdhétfőn a budapesti Goldball Parkban. Már délelőtt megtelt a létesítmény, szerencsére az időjárás is kegyes volt, egy rövid záport leszámítva ideális futballidő fogadta a csapatokat.

A fináléban a gödiek visszavágtak a Pueblának a csoportkörös vereségért, a dobogó alsó fokára a Félegyházi TSI drámai büntetőpárbaj után állhatott fel. A csapat tagja volt Nagy Noel a Batthyány Lajos Általános Iskola 2.a osztály tanulója, aki a magasba emelhette a bronzkupát.

Június 11-én Kisteleken, a Kisteleki Testedző Egyesület által megrendezett foci évzáró kupán az U 9-es korosztályban a szintén 2.a osztályos Nagy Martin nyerte a legjobb kapus díjat.

Az U 9-es korosztályban a Kiskunfélegyháza I. csapata ezüstéremmel térhetett haza, melynek tagja Tanács Levente 3.z osztályos tanuló.

Forrás: batthyanysuli.hu, kistelekite.hu, pueblafocisuli.hu

Nemzetközi karate érmek

2023. június 10-én a Kyokushin Karate Nyílt Szlovák Bajnokságon Kocsis Nóra aranyat, míg ikertestvére, Kocsis Angéla ezüstérmet nyertek.

Mindketten a Batthyány Lajos Általános Iskola 2. z osztályos tanulói.

Fotó: Kocsis András

Tehetségek Nemzetközi Bajnoksága

Június 4-én, Szegváron került megrendezésre az I. Tehetségek Nemzetközi Bajnoksága a kyokushin karate knoch down szabályrendszerében. A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói, Kocsis Nóra 2. z osztályos első, ikertestvére, Kocsis Angéla 2. z osztályos tanuló harmadik helyezést ért el.

Forrás: batthyanysuli.hu

Szép eredmény a lovasversenyen

A lakiteleki Nimród Sportegyesület szervezésében 2023. június 3-án rendeztek lovasversenyt.

Mészáros Gréta a Batthyány iskola 4.a osztályos tanulója szép eredményt ért el.

A 10 év feletti ügyességi versenyen 1. helyezett lett, míg a 10 év feletti hibaidős versenyen 8. helyezést ért el.

Forrás: batthyanysuli.hu

Búvár Anna

Rabi Anna a Batthyány Lajos Általános Iskola 4.a osztályos tanulója az elmúlt három héten nagyon szép sikereket ért el az uszonyos-és búvárúszó országos versenyeken.

2023. május 12-15 között rendezték meg Kecskeméten az országos bajnokságot.

Anna eredményei:

50m uszonyos gyorsúszás 4. hely    

50m felszíni úszás 4. hely

100m uszonyos gyorsúszás 7. hely

100m felszíni úszás 5. hely

200m uszonyos gyorsúszás 5. hely

400m uszonyos gyorsúszás 5. hely

2023. 06.3-án rendezték meg Gyöngyösön az Uszonyosúszó Diákolimpia Országos Döntőjét.

Anna eredményei:

50m felszíni úszás 2. hely

50m uszonyos pillangóúszás 4. hely

50m uszonyos gyorsúszás 5. hely

100m uszonyos gyorsúszás 7. hely

Forrás. batthyanysuli.hu