Iskolatörténet

Intézményünk a Kiskunfélegyházi Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a város három nagy múltú iskolájának összevonásával jött létre 2001-ben.

Iskolatörténetünket tehát a Batthyány Lajos ének-zene tagozatú Általános Iskola, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Városi Zeneiskola önálló életének bemutatásával kell kezdeni.

 

A Kiskunfélegyházi Ének-zenei Általános Iskola megalakulása, működése

 

 

Kodály Zoltán az elhivatott zenepedagógus megalkotója, szervezője az ifjúság ének-zenei nevelésének, az „énekes iskolák” százainak létrehozója, éltetője. Sokszor, sok alkalommal irányt mutatóan fogalmazta meg a nevelésről, az ének-zene társadalmi szerepéről vallott felfogását, törekvéseit.

Hirdette: „Zene nélkül nincs teljes ember.” „Ahol virágzó zenekultúra volt, az mindig az ének talaján fejlődött.” „Akinek nem mindegy mi lesz itt a zenében egy-két emberöltő múlva, nem mehet el közömbösen az iskola mellett, amikor énekszó hallik ki belőle.”

Pedagógiai-nevelési gondolatai között adja tanácsul számunka, hogy „népünk csak akkor lesz zeneileg művelt, ha a zenei nevelést a gyermekeknél már az óvodásoknál és az általános iskolásoknál elkezdjük. Szinte az anyanyelvvel együtt sajátítsa el a gyermek a zenei anyanyelvet és a népzenét. Ekkor ivódjon be érzésvilágába az egészséges zenei ízlés és a magyar népzene skálája.”

És hogy a programot gyakorlattá is tegye, tanítványai révén megalkotja az „énekes iskolát”, az általános iskola és a középfokú képzés szintjén.

Kodály Zoltán zenepedagógiai programja, törekvései Félegyházán is talál lelkes követőket. Miután a tanítóképzés fokozatosan megszűnőben volt, Nemesszegi Lajosné támogatásával, a megyei Művelődési Osztály jóváhagyásával, az ugyancsak megszűnő Gyakorló Iskola egyik termében, Komlósné Molnár Margit zenetanárnő közreműködésével 1957. szeptember 1-vel megszervezi az „énekes iskola” 1. osztályát, Kiss Antalné kiváló gyakorló iskolai tanítónőre bízva annak vezetését.

Iskolatörténetből ismerjük, hogy Kiskunfélegyházán az elemi oktatás céljára iskolaépület, tanterem igen szűkösen állt rendelkezésre. Az 50-es években szinte katasztrofális volt a tantermi ellátottság. Ezek a szigorú állapotok szintén nem hatottak kedvezően az Ének-zenei Iskolára sem.

Az ÉZI független, „önálló” életét 1962 őszétől kezdi élni, ugyanis megkapta a megüresedett Szabadság-téri (korábban Szent István téri) Általános Iskola épületét. Miután az Ének-zenei Általános Iskola osztályai végleg kiszorultak a Móra Ferenc Általános Iskolából az amúgy is aggasztó tantermi zsúfoltság miatt, a Művelődésügyi Osztály úgy döntött, hogy ideiglenesen itt helyezi el az „énekes iskola” most már hat osztályát. A „honfoglalás” nem járt sok törődéssel. A régi bútorok, az összes berendezés végül is mind ott maradt, hiszen a Bajcsy Iskola teljesen új berendezést, eszközállományt kapott. Vszont 1962. szeptember 01-jével önálló épülethez, teljes önállósághoz jutott az Ének-zenei Általános Iskola. Az önállósodás azzal is járt, hogy önálló vezetőkre is szükség lett. Korábban ezt a feladatot még a Móra Iskola igazgatója, Szabó Mihály látta el 1958-1962 között.  Művelődésügyi Osztály Makó Gyulánét bízta meg a vezetéssel. Az iskola testülete ettől kezdve teljes önállósággal folytathatta tevékenységét, igaz igen mostoha körülmények között, de továbbra is komoly elhivatottsággal, a szülők aktív támogatásával.

Az Ének-zenei Általános Iskola 4 küzdelmes évet élt át a Szabadság-téri lepusztuló félben lévő öreg épületben. Ennek ellenére szerepléseikkel mindig hallattak magukról.

Általában mindig nagy sikert aratott a folyamatosan megrendezésre kerülő Anyák-napi hangversenyük. Kodály Zoltán az 1970-es években felújította az „Éneklő Ifjúság” mozgalmat. Somogyvári Zoltánné nagyszerű kórusa, mindig ott volt ezeken a megmérettetéseken. 1972-ben Elismerő Oklevél a jutalmuk. A következő évben az „Éneklő Ifjúság” Nagydíját kapták, egy jutalomüdüléssel együtt.

Dr. Somogyvári Zoltánné karnagy, Kodály-Bartók-Bárdos műveinek feldolgozásával sikert-sikerre halmoz. Alíz néni határtalan lelkesedéssel és energiával tudott dolgozni ebben a düledező (aládúcolt) „iskolának” nevezett épületben is. Mikor 1962 őszén ide kerültek, felszabadultan mondta: „Boldogok vagyunk, mert ez az épület csak a miénk, ahol magunk lehetünk, dolgozhatunk, tervezhetünk szebb, derűsebb holnapokat.”

Az iskola életében először az 1964-65. tanévben búcsúzott 8. osztály. 24-en voltak.  1973. júniusáig összesen 9 osztály diákja hagyta el az iskolát, folytatva tanulmányait középfokú tanintézetekben, néhányan a zenei pályát választva. A kiemelkedő tehetségű tanulók közül ide kívánkozik néhányuk neve is: Molnár Kornélia, Kanizsai Nagy Adrienn, Pataki Kálmán, Somogyvári Alice, Pataki Irén Márta, Forgács Gabriella, Balázsi Irén, Takács Klára, Vereb Katalin, Rádi Anna, Huszka József, Rusz Valéria, Bodor Erika, Horváth Sarolta Mária.

Az öreg Szabadság-téri Iskolában töltött 4 év után ismét válságba került az iskola élete. Már az 1962-ben történt ideköltözéskor is mutatkoztak az épület állagának aggasztó jelei. Gyűrődtek a falak, a kémények labilissá váltak, a téli fűtés nap mint nap gondot okozott, a termek mennyezeti gerendái elkorhadtak, végül a biztonság kedvéért aládúcolás következett. Ilyen körülmények okoztak, a tanítás mellett, nyugtalan órákat, napokat a testület tagjainak, az igazgatónak, gyerekeknek, szülőknek egyaránt. Mind emellett a városban még csak kilátás sem mutatkozott arra, hogy szükség esetén hová települhessen az iskola, akár ideiglenesen is. Minden tanintézetben zsúfoltság volt a jellemző. A Kossuth utcai Iskola léte is veszélyben forgott.

Majd 1969 tavaszán a város Műszaki Osztálya hivatalosan is kimondta, hogy az épület életveszélyes. Ezt a tanévet, komoly izgalmak közepette még itt fejezte be az iskola.

A folytatás azonban már ismét „albérletet” jelentett. A Művelődésügyi Osztály felkérésére, illetve a Megyei Művelődésügyi Osztály jóváhagyásával, a volt Tanítóképzőben, a Petőfi Sándor Általános Gimnáziumban kaptak ideiglenesen további működésükhöz lehetőséget. Ez az ideiglenesség sajnos még négy évet jelentett.

Az Ének-zenei Általános Iskola az intézet kollégiumi termeiben, a volt gyakorló-iskola osztálytermeiben délelőtt-délutáni tanítással kapott helyet. Ezek a körülmények, változások ismét nehéz helyzetbe hozták az iskolát, a tantestületét, az iskola vezetését.

1973. június 30-ával az iskola önállóságát is feladva, tagozatként az újonnan épült Batthyány Iskola része lett, most már véglegesen.

1973. szeptember 1-től a Batthyány Lajos ének-zene tagozatú Általános Iskola biztosított minden feltételt, az énekes osztályok számára, sikeres tevékenységükhöz.

Ennek megoldására a IV. ötéves tervben az 1970-es évek elejére tervezték egy 16 tantermes iskola építését a Batthyány utcában.

A Végrehajtó Bizottság 32.407/1968. számú határozatában olvasható kellő határozottsággal, miszerint a 12+4 tantermek általános iskolai építését el kell kezdeni. A Megyei Tervezővállalat 1969-ben elkészíti egy 12 tantermes iskola tervét.

A Városi Tanács Tervcsoportja 1970. évi fejlesztési tervében a terület kisajátítására, kártalanítására 1.440.000 Ft-ot bocsát rendelkezésre. A kisajátítás sok huzavonával, pereskedéssel ugyan, de befejeződik 1970 márciusától az év végéig.

1972. február 15-én a Végrehajtó Bizottság a Batthyány utcai építkezéshez 6 millió 602 ezer forintot irányoz elő. Októberben a Városi Tanács beszámoló készített a városban folyó beruházásokról. Ebben határozottan fogalmaz:

„A város szorongatott tantermi ellátottsága miatt a 16 tantermes épületet 1973. augusztus 20-ig be kell fejezni.” (Itt már pontosan 16 tanteremről szól a határozat.)

A Városi Tanács Művelődésügyi és Műszaki Osztálya nagy figyelemmel kísérte az építkezés minden mozzanatát. Annál is inkább, mivel nem egy korábbiakban hagyományos iskolaépület létesítéséről van szó, hanem egyedi tervezésű, technológiájában is újszerű elemekkel, eljárással épülő objektumról. Kerényi József tervező-építész többször is hangsúlyozta: „Ez az irányváltás az iskolaépítésben Bács-Kiskun megyében az első próbálkozás”.

Az új objektum beindításához időszerűvé vált néhány fontos intézkedés, döntés meghozatala is. A Batthyány utcai 16 tantermes iskola Igazgatósága 1973. július 1-jével kezdje meg működését, ének-zene tagozatos általános iskolaként. A VB döntött a névválasztást illetően is. Batthyány Lajos nevét fogadta el névadóként több javaslat közül.  A hivatalos intézkedés után a „honfoglalásig” nagyon kevés idő áll rendelkezésre. A műszaki átadás-átvétel valóban megtörténik, néhány nem jelentős hibajegyzékkel augusztus közepén. Közben érkeznek az új iskolabútorok, taneszközök, berendezési tárgyak. Segítség kellett. Készségesen jöttek a tanulók, szülők, a Hadosztály katonái. Kellett is a közreműködés, miután kiderült, hogy a költségkeret kimerült, a tereprendezésre már nincs keret. A két tantestület tagjai jelentős munkát vállaltak, főleg a szervező, irányító munkában. Talán ez volt az első erőpróba a testületi egység kibontakoztatásának útján.

Az ünnepélyes megnyitásra a tereprendezés, a berendezkedés elhúzódása miatt csak szeptember 29-én, a Néphadsereg Napján kerülhetett sor. A város és megye vezetői, valamint sok-sok érdeklődő jelenlétében fejeztük ki köszönetünket, elismerésünket Kerényi József Ybl-díjas tervezőnek, a Bács-Kiskun Megyei Építőipari Vállalat minden dolgozójának a várva várt, valóban impozáns, korszerű objektum határidőre történt megalkotásáért.

Mint korábban jeleztem, időközben a költségvetési keret kimerült, így a sportpályaépítés, valamint a parkosítás bizony elmaradt. Azonban mindez kedvünket nem szegte. Három év után 1976. május 22-én végül is átvehettük a félmilliós költséggel létrehozott sportpályát.

A szép, korszerű iskola tantestülete – ami lényegében a korábbi két intézmény nevelőiből tevődött összeg – induláskor meggyőződéssel vállalta a kodályi hagyaték folytatását, mert hittünk abban, amit Kodály Zoltán 1956-os kecskeméti megnyilatkozásában így foglalt össze:

„Most arról van szó, hogy a zenével nemcsak zenét tanulunk. Hogy az ének felszabadít, bátorít, koncentrál, a munkához kedvet csinál, figyelemre, fegyelemre szoktat, formálja a közösségi érzést. Kifejleszti a minden emberben meglévő zenei érzéket, megadja a zenei műveltség alapját, amivel aztán gazdagabbá válhat mindannyiunk élete.”

Az első becsengetéssel így indult útjára 26 tanulócsoporttal, 745 tanulóval és 46 fős létszámmal a Batthyány Lajos ének-zene tagozatú Általános Iskola.


A polgári fiúiskola megalakulása és Petőfi Sándor Általános Iskola története

 

A polgári iskolák megnyitásához az 1897-es kiegyezés után megindult polgári fejlődés nyitott utat. Az átalakulás feltételeként az igényeként jelentkezett, hogy a termelő munkát végzők megfelelő műveltséggel rendelkezzenek. Olyan képzési formát kellett létrehozni, amelynek elsődleges célja a gyakorlati életre nevelés volt.

Kiskunfélegyházán 1926-ban nyitotta meg kapuit az Állami Polgári Fiúiskola, melynek ideiglenes igazgatója Stoiber Ottó lett. A tanév november 3-án kezdődött az egykori iparostanonc iskola épületében, a volt Egyház téren – ma Béke tér. Minden diáknak a képviselőtestület által megállapított tandíjat kellett fizetnie. A toborzás eredményeként az első osztályban 17, a második osztályban 44 tanuló iratkozott be.

A 1927/28-as tanévben már III. évfolyamon is tanítottak. Ugyanebben a tanévben jelölték ki az iskola élére Holly Istvánt, aki hosszú éveken keresztül látta el az igazgatói teendőket.

Az 1928/29-es tanév kezdésére az iskola benépesedett. A polgári iskolai képzés egyre népszerűbbé vált, s így az iskola súlyos helyhiánnyal küzdött.

Holly István 1934. júliusában Zarándi József tanárnak adta át az igazgatói széket, majd 1935-ben Koczkás Sándor került az iskola élére.

Az iskola – épületgondjai ellenére – rendületlenül fejlődött.

Az 1936/37-es tanévtől több évtizeden keresztül Hollósy János látta el az igazgatói teendőket. Az intézmény első és második évfolyamán ekkor már párhuzamos osztályok működtek.

A létszám emelkedése miatt várható volt, hogy az 1939/40-es tanévben az iparostanonc iskolában már nem lesz helye a polgári iskolának. Az új iskolaépület építéséhez 1938. augusztus közepén fogtak hozzá. Az új épületbe 1939. augusztus 23-24-én költözött az intézmény, de a tanítás csak szeptember 11-én kezdődött a 13 tanteremben. Ebben az évben négy párhuzamos osztály indult, s a magántanulókkal együtt 296 tanul az iskolában.

Az intézmény a minisztérium engedélye alapján felvette István király nevét, s az általános iskolák megszervezéséi Szent István Polgári Fiúiskola néven működött.

A háború teljes egészében elérte a várost, így természetesen elérte annak minden oktatási intézményét is. A családok nem tudták kifizetni a tandíjat, így egyre kevesebb gyerek tudott eljárni az iskolába.

1944 márciusában egy század német katonát bizonytalan időre az iskolába beszállásoltak az épületbe, majd az altiszti lakás, egy tanterem és egy szertár kivételével az egész épületet igénybe vette a polgármester német kórház létesítésére. Az átadás május 31-én megtörtént. Ez volt az a pont, ahol a polgári fiúiskola sorsa megpecsételődött. Ezután tanárok, diákok és az iskolaépület számára egyaránt egy gondokkal teli, végeláthatatlan kavalkád vette kezdetét, amely egészen 1946 júniusáig tartott.

Mivel a tantervek foglaltak voltak, az oktatás menetét pedig nem engedélyezték megszakítani, ezért az iskola a Constantinum leánynevelő intézet falai között kezdhette meg további munkáját.

1944. október 06-án a tanítást bizonytalan ideig szüneteltetni kellett. Az ok egész egyszerű: a katonaság a Constantinumot is lefoglalta. A megmaradt tantestület tagjai úgy öntöttek, hogy amíg bírják és lehetőségük van rá, addig magánházaknál, tizes csoportokban folytatják az oktatást.

A polgári visszakapott épületében 1945. január 14-én 6 nevelő kezdte meg a tanítás a visszatért Hollósy János vezetésével. Ez a fejezet sem tartott sokáig. Az iskola épületét 1945. február 28án ki kellett üríteni. Szovjet hadifogolytábor kapott itt helyet. A gyerekek a Batthyány utcai elemi népiskola egy tantermét és a Batthyány utca 9. számú lakóház két üres szobáját kapták meg tanulás céljára.

A háború befejeződését követően – bízva a helyzet javulásában és az iskolában – 334 tanulót írattak be a szülők. Ebben a tanévben azonban még mindig a szovjet katonai parancsnokság irányítása alatt állt a Kossuth utcai épület. A polgári iskola 7 osztálya, 243 főre apadt létszámmal, ezért a gimnáziumba költözött.

Az orosz hadifogolytábor 1946 júniusában szűnt meg, a városi hatóság pedig újra a tanárok és diákok rendelkezésére bocsátotta az épületet. Diákok és tanárok összefogva két hét alatt 7 tantermet hozta használható állapotba. Az iskolába június 15-én költöztek be.

A polgári iskola, mint intézménytípus nem sokáig örvendhetett a békének: új szelek kezdtek fújdogálni a nevelés terén és a pénzromlás miatt nyolcszorosára emelkedett tandíjat csak nagyon kevesen tudták megfizetni.

A VKM 70.000/1946. számú rendeletében elrendelte az általános iskolák megszervezését Magyarországon. A minisztérium külön, szóban is utasította Hollósy Jánost, hogy hozza létre a vezetése alatt álló intézményben az általános iskola I-VI. osztályát. A minisztérium döntése szerint a polgári iskolákat kifutó rendszerben meg kellett szüntetni.

A fennmaradt dokumentumok 1946-ban tesznek először említést az intézményben működő dolgozók általános iskolájáról, mely hosszú évtizedeken át biztosította a tanulási lehetőséget olyan felnőttek számára, akiknek valamilyen oknál fogva nem sikerült megszerezniük a 8 általános iskolai évfolyam sikeres befejezését igazoló bizonyítványt.

1947. szeptemberében 13 általános iskolai, egy utolsó polgári iskolai és egy gyógypedagógiai osztállyal kezdtek hozzá a tanévhez. Az intézmény a Kiskunfélegyházi Állami Szent István Polgári Fiúiskola és Általános Iskola nevet viselte.

1948-ban a tanulók beírása már a tanköteles gyerekek névjegyzékén alapult – 509 diák járt az iskolába. A dolgozók iskolájában nem csak általános, hanem gyakorlati képzés is folyt. Az ide járó tanulók az iparostanonc iskola szakmai óráit látogatták. Lassan kezdett kirajzolódni az általános iskolára ma is jellemző arculat, az alsó és felső tagozat.

Az intézmény 1949 szeptemberétől viseli a Petőfi Sándor Általános Iskola nevet. Ekkor nevezték ki igazgatónak Gyetvai Józsefet.

Az 50-es évek eleje itt is – mint az ország legtöbb általános iskolájában – az úttörőmozgalom és a szocialista nevelés jegyében teltek el. Ebben az időszakban az iskola igazgatója Kanyó László volt.

A telket, amelyen az iskola fekszik 1958-ban kerítették körül. Ezután mindössze egy kisebb fejlesztés történt az épület tekintetében: megépült a „kis tornaterem”. Az építkezésnek azonban szomorú apropója volt. Magyarországon 1957-ben, majd 1959-ben újult erővel söpört végig a paralízis járvány. A paralízisben némileg felgyógyult, vagy annak viszonylagos gyengébb fajtáján túlesett gyerekek terápiás testnevelési foglalkozásait tartották itt a „gyógytesiben”.

Az ezt követő időszak az intézmény közelmúltja. Az 50-es évek vége felé a Petőfi Sándor Általános Iskola bázisiskola lett, ami azt jelentette, hogy módszertani központtá vált.

Az első osztályosok különálló udvart és épületet kaptak, megkönnyítve az átmenetet az óvodai és az iskolai környezet között.

1988-ban megindult a matematika-számítástechnika tagozatos oktatás. Első osztálytól kezdve számítástechnikát és emelt szintű matematikát tanulhattak a gyerekek. Felső tagozatban már heti három órát foglakoztak személyi számítógéppel, csoportbontásban.

Órarendbe épített asztalitenisz, úszás és sakk színesített a palettát és számos szakkör is működött.

Az iskolában alternatív tagozat működött, amely felvállalta a nehezebben kezelhető, sokszor osztályt ismétlő, más iskolákból eltávozott gyermekek, fiatalok nevelését és általános iskolai oktatását, még tanköteles koruk elérése után is.

Kedvelt tömegsport foglalkozások, diák-sportkör segítette a gyermekek fizikai fejlődését. Versenyszintűen sportolt 20-25 tanuló a legkülönfélébb sportágakban, s eredményeik országos szinten kiemelkedőek voltak, sőt néhányan nemzetközi versenyeken is helyt álltak.

 


Állami Zeneiskola története

 

 

A Művelődésügyi Minisztérium Általános Iskolai Főosztálya az 50-es években folyamatosan adott ki irányelveket, rendeleteket az énekes iskolák számára. Ezekben megfogalmazta az itt folyó ének-zene tanítás célját, feladatát, tantervi anyagát, a fejlesztési feladatokat, óraszámokat. A tananyag osztályonként tankönyvekbe is került.

A felsőbb osztályokban a hangszeroktatás szervezése is az énekes iskola feladata volt, mivel a városban nem volt önálló Zeneiskola. A növendékek leginkább zongorát, hegedűt választottak, mivel a feltételek ehhez (hangszer, helyiség, szaktanár hiány) voltak adottak.

Kiskunfélegyházán 1959-1968 között zeneoktatást láttak el az ÉZI keretében: Ardai Géza, Barta Katalin, Bokor Mária, Czirczel Olga, Lükő Klára, Lakó Sándor.

A hangszeres zeneoktatás iránti igény egyre inkább fokozódott a városban. Az iskola ezt már vállalni nem tudta. Szerencsére ez az ellentmondás megoldódott azzal, hogy a minisztérium, Félegyházán, 1968 őszén, önálló Állami Zeneiskolát hozott létre.

Vezetőjévé V. Nagy Bálint zenetanárt bízták meg. Helyiségül az intézmény megkapta a Móra téren lévő volt „Iparos-székházat”.

Innen kezdve az Állami Zeneiskola látta el, az egész városra kiterjedően, a többoldalú hangszeroktatást.

1971-ben a Félegyházi Közlöny hasábjain V. Nagy Bálint igazgató tudósítást közöl az Állami Zeneiskola munkájáról, helyzetéről. Visszatekintéséből tudjuk, hogy az 1968. október 23-i állapot szerint, az új szervezésű iskolában, akkor zenét tanult 134 ének-zeneis tanuló és 38 más iskolából járó gyermek (zongorát 104-en, hegedűt 61-en, gordonkát 11-en).

 

Az alapfokú művészetoktatásnak két fő feladata van. Az alapvető művészetismereti tudás megszerzése és a tehetséges, arra alkalmas tanulók művészeti pályára való irányítása.

Feladatunk, hogy növendékeink szeressék a választott tevékenységüket, legyen a művészettanulás számukra élmény, váljanak a művészeteket befogadó és értő polgárokká. Mérettessenek meg versenyeken, szakmai találkozókon. Alakuljanak és működjenek kisebb-nagyobb művészeti csoportok, jöjjenek létre közös produkciók saját és mások örömére.

 

Az Állami Zeneiskola mint külön intézmény az 1968-69-es tanévben jött létre, székhelye a Móra tér 9. szám alatt volt a kezdeti időben csak zongora, vonós, fafúvós, rézfúvós tanszakok működtek és azok is csak csekély hangszerparkkal.

1989-ben költözött át a Petőfi tér 8. szám alatti épületbe, (amely korábban Párt Székházként működött) itt lényegesen nagyobb helyen folytatódhatott az oktatás bővült az oktatott hangszerek száma is. Beindult az oboa, fagott oktatás valamint elkezdődött az ütőhangszer tanítása is.  Időközben megalakult a Fúvószenekar is, mely mára számos országos és nemzetközi versenyeken nyert rangos díjjal rendelkezik.

Iskolánk növendékei rendszeresen részt vesznek országos és területi versenyeken.  Vonószenekarunk, ifjúsági fúvószenekarunk és kamaracsoportjaink a város és a régió számtalan társadalmi és kulturális eseményét gazdagítják  fellépésükkel.

Tanulóink közül többen választották hivatásként a zenei pályát, és tanítanak intézményünkben, illetve elismert zenészek.

Növendékeink és tanáraink tevékenyen vesznek részt városunk társadalmi és kulturális életében. Részt veszünk országos tanulmányi versenyeken és több növendékünknek sikerült bejutni középfokú művészeti iskolába.

Iskolánknak elnyert joga 3 évente megrendezni az Országos Mélyrézfúvós Verseny Döntőjét.

2002/2003-as tanévtől új művészeti ágak oktatásával bővült tevékenységi körünk.

 

 

Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény

 

Az összevonást külső tényezők, a gyermeklétszám folyamatos csökkenése, a szorító gazdasági kényszer váltotta ki.

A kezdeti nehézségek után kialakult az új szervezet, az ezernél több gyermek oktatására, nevelésére hivatott iskola struktúrája, működésének új rendje. Megtapasztalhatták az érintettek, hogy az összevonás nem rombolta le a kialakult tradíciókat. A hagyományok megőrzése önmagában is fontos érték, de ennél többet ért el az intézmény.

A két általános iskola együttműködése már az első évben javította a szakos ellátást. Egyes pedagógusok áttanításával ki tudtuk váltani a külön-külön meglévő hiányszakokat, s ennek már rövid távon érezhetik hasznát tanulóink. A helyi specialitások, módszertani tapasztalatok átvétele is kölcsönösen gazdagította mindkét iskolát.

A Városi Zeneiskola részvétele, az ének-zene tagozatos általános iskola és a hangszeres képzés intézményes összekapcsolása pedig lehetőséget teremtett a zenei képzés korábbinál is eredményesebb, még magasabb szintű folytatására.

Az újonnan indított alapfokú táncművészeti, színművészeti, képzőművészeti képzés pedig nemcsak saját tanulóinknak, de a város összes diákjának is új esélyeket, képességeik még sokoldalúbb kibontakoztatásának lehetőségét kínálta.

A 2003-2008-ig eltelt öt év a bizakodásnak a jegyében telt el. Az itt tanító pedagógusok igyekeztek minden erejükkel a legjobbat kihozni a három iskola: Petőfi, Batthyány és Zeneiskola egyesítéséből adódó helyzetből.

A szülők is bizalmat szavaztak az összevont intézmények. A 2007/2008-as tanévre 82 gyereket írattak be a három első osztályba: az „a”-ba, az „m”-be, „z”-be.

Az integráció már nemcsak a közösen működő munkaközösségek, áttanítások, közösen rendezett ünnepségek, kirándulások révén valósult meg, hanem a 2007-től a 3. osztályokban bevezetett matematika csoportbontások területén is. Sőt, családok is „integrálódtak”. Egy családból testvérek járnak az „m”, „z”, „a” osztályokba vegyesen. Sőt, tantárgy is lesz közös: a 2008/2009-es tanévben minden alsós osztályban bevezetésre kerül a néptánc – népi játék a megemelt testnevelés óraszámoknak köszönhetően. Egyre inkább megvalósul tehát egy komplexebb személyiségfejlesztést, szép eredményeket hozó magasabb színvonalú munka.

Az évek során fokozatosan kiürítésre került a Petőfi Iskola, így az általános iskolai oktatás már egy épületben, a Batthyány utcai telephelyen folytatódott tovább, megkönnyítve a tanulók, szülők és pedagógusok munkáját, segítve „összekovácsolódás” végleges lépéseit.

Utolsó mozzanatként örömmel fogadtuk 2009-ben azon hírt, hogy városunk Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Alföldi Operatív Programja keretében az „Alapfokú-nevelési – oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése” című felhívására benyújtott pályázatával nyertes lett.

Ez lehetővé tette, hogy a 2010. évben az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, illetve Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának 10 %-os saját forrás vállalásával, összesen 545.518.000 forint felhasználásával – a tervezett bekerülési költségen belül – megújulhatott és bővülhetett a TKIKI Batthyány Lajos Általános Iskola épülete. A bővítés eredményeként lehetővé vált az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ugyanezen telephelyen történő elhelyezése. A megújult és kibővült épület akadálymentesen áll az igénybevevők rendelkezésére. Ezen túlmenően a sportpálya is megújult, továbbá az iskola udvara bővült, amely nagyobb zöldfelületet biztosít. Az oktatási komplexum megközelítése a Holló Béla utcai parkolók számának növelésével egyszerűsödött.

 

A projekt megvalósulásával annak eredményeiből mindenki részesül, aki az általános iskolai vagy az alapfokú művészeti oktatásba bekapcsolódik – legyen az SNI, HH, HHH tanuló vagy egyéb fogyatékkal élő.

Napjainkra a TKIKI Kiskunfélegyháza egyik legnagyobb alapfokú oktatási intézményévé vált.

Két eltérő jellegű osztályunkkal, a képzést kiegészítő művészeti csoportokkal a legszélesebb választékot nyújtjuk a városban.

 

Az „M” osztályban (emelt szintű matematika- és informatikaképzés) valamennyi tantárgy tanításában, így az emeltszintű matematikában is a TÁMOP 3.1.4-08/2. pályázat keretében bevezettük a kompetencia alapú oktatást. Ennek eredményességét megyei és országos versenyeken elért sikereink igazolják. A programot első osztálytól informatika és nyelvi órák egészítik ki.

 

A „Z” osztályban (Kodály módszer szerinti, emelt szintű ének-zenei képzés) a zene révén hozzásegítjük tanulóinkat, hogy lélekben gazdag, a művészetek iránt érdeklődő és azt értő emberekké váljanak. A furulyaoktatás képességfejlesztő hatása gazdagítja ezt a programot.

2009. szeptemberétől nyelvi és informatika oktatással egészítettük ki a zenei osztály profilját.

Munkánk eredményességét rendszeresen mérjük, ami lehetővé teszi a tanulók célirányos fejlesztését. Tevékenységünkben a tehetséggondozás és a felzárkóztatás egyaránt nagy hangsúlyt kap.

Szakképzett fejlesztő- és mentálhigiénés kolléga segíti a tanulók munkáját.

Tanulóink ellátását saját főzőkonyha, napközis és tanulószobás csoportok is szolgálják.

Iskolánkban angol, német és francia nyelv tanulására egyaránt van lehetőség. Célunk az idegen nyelv megszerettetése, a szóbeli nyelvhasználat fejlesztése és a továbbtanulásra való felkészítés.

Oktató-nevelő munkánk szerves részét alkotják a tanórán kívüli sport és szabadidős foglalkozások, szakkörök, diáknapok, kirándulások és táborok.

Alapfokú művészeti képzésünk az általános iskolától eltérő munkarend szerint folyik. Itt nem csak saját, de a város, sőt a vonzáskörzetébe tartozó települések tanulói számára is lehetőséget adunk tehetségük kibontakoztatására.

Szabad keretek között fejleszthetik adottságaikat a hangszeres zene, képző- és iparművészet (rajzolás, festés, kerámia, grafika), táncművészet (néptánc, társastánc), valamint színművészeti csoportjainkban.

Munkájukat színvonalas hangversenyeken, rendezvényeken, kiállításokon, pályázatokon mutathatják be. Az alkotó, előadó tevékenység segíti személyiségük és esztétikai érzékük kibontakozását, ritmusérzékük, kézügyességük, mozgás- és beszédkultúrájuk fejlődését. Az így szerzett képességek megalapozzák, segítik az eredményes és sikeres tanulásukat is.

Nevelő és oktató munkánk legfőbb célja testileg és lelkileg egészséges, szilárd és gyarapítható ismeretekkel rendelkező, becsületes fiatalok nevelése. Intézményünk gyermekközpontú program alapján működik, amely az ismeretek átadására alapozott személyiségfejlesztésre összpontosít. Tevékenységünk illeszkedik az országos oktatáspolitikához, oktatómunkánk a NAT-ra, illetve a kerettantervekre épül. Ugyanakkor alkalmazkodik a helyi körülményekhez. A kompetencia alapú oktatás bevezetésével olyan, a sikeres élethez nélkülözhetetlen képességek, készségek, kompetenciák kialakítása a tanulókban, amelyek a hagyományos tanítási mód eredményeként nem várhatók.

 

A művészetek semmihez nem fogható embernevelő szerepe rendkívül fontos az országnak, a helyi közösségeknek, a szülőknek, a gyerekeknek. A művészeti iskola nem csak azokat a gyerekeket alakítja, akik az órákat látogatják, hanem a teljes környezetükre hatással van. Felemelkedni, sikereket elérni csak széleskörű ismeretek megszerzésével lehet. Ezért művészetoktatásunk legfőbb célja az egyetemes kultúra megismerése, ápolása és átadása a jövő nemzedékeinek.