2024. márciusának első hétvégéjén rendezték meg Kiskunfélegyházán a XI. Csikós József emléktornát. A sok versenyző csapatnak köszönhetően 2 helyszínen zajlottak a teremlabdarúgó mérkőzések. A Félegyházi Térségi Sportiskola U11 korosztálya 3 csapatot indított a megmérettetésen. Az FTSI „A” és FTSI „B” csapat a Kész Arénában, a harmadik csapat a Mezőgazdasági Iskola Sportcsarnokában ontotta a gólokat.
Az FTSI „A” csapata II. helyezést ért el. A csapat tagjai a Batthyány Lajos Általános Iskola diákjai közül, Tanács Levente és Szabó Dániel.
Az FTSI „B” csapat III. helyezést ért el. A csapat tagjai közt szerepelt a Batthyány iskola tanulója, Seres Levente, aki szintén a 4. z osztály tanulója. Levente kiemelkedő teljesítményéért külön elismerésben részesült.
Nagy Noel és Nagy Martin a Batthyány 3.a osztályos tanulója szintén részt vett az FTSI U11 korcsoport számára rendezett versenyen a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium sportcsarnokában, ahol csapatukkal az előkelő 3. helyet érték el.
Noel másnap, már az U9-es korosztály FTSI „B” csapatát erősítette, ahol a 4. helyen végeztek.
Az Astra U11 csapatában a 3.z osztályos Bozó Antal Bulcsú is versenyzett. Csapatával a 2. helyen végeztek.
Edző: Polgár Szabolcs
Gratulálunk a gyerekeknek és felkészítőjüknek e nagyszerű eredményekhez!
Forrás: Tanácsné Oroszi Melinda, Nagyné Farkas Mária, Nagyné Tapodi Tímea, batthyanysuli.hu






Forrás: Tanácsné Oroszi Melinda, Nagyné Farkas Mária, Nagyné Tapodi Tímea, batthyanysuli.hu















