Sikeres szereplés a Bolyai Anyanyelvi csapatversenyen

Az idei tanévben sem maradt el a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny.

A verseny célja, hogy minél jobban tudják közösen megoldani a feladatokat. Fontos a logikus gondolkodás mellett a tudás, a készségek fejlesztése.

A versenyen az azonos iskolába járó, 3-8. osztályos tanulók, évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai vehettek részt.  

A verseny mottója: „ Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”

A verseny megyei fordulójában a „Szótagok” csapatnéven szereplő Batthyány iskolások az előkelő 4. helyet érték el. Mindösszesen 2 ponton múlott, hogy a Bolyai Matematika Csapatverseny után itt is dobogón végezzen ugyanaz a csapat.

A már-már szokásos és megérdemelt sütemény elfogyasztása a különböző délutáni elfoglaltságok miatt későbbi időpontban lesz megtartva.

A „Szótagok” tagjai: Hegedűs Jázmin, Palatinus Attila Bulcsú, Süveges Laura, Szólya Borbála a Batthyány Lajos Általános Iskola 3.z osztályos tanulói.

Felkészítő tanító: Bokorné Varga Katalin 

Iskolai koordinátor: Molnár Elvira tanárnő

A hozzászólások le vannak tiltva.