Tavaszi siker a Tavaszköszöntőn

A Kiskunsági Nemzeti Park „Tavaszköszöntő” címmel hirdetett országos vetélkedőt. Ezen a versenyen indult két osztálytársával, Gazdik Bálinttal és Radics Bencével, Rácz Bíborka a Batthyány Lajos Általános Iskola 7. a osztályos tanulója.

A vetélkedő tematikája elsősorban biológiai, főként a nemzeti parkok növény-és állatvilágával és környezetvédelemmel foglalkozott. Három fordulón vettünk részt, mindegyik összetett, kreativitást igénylő, gondolkodtató, ugyanakkor játékos feladatokból állt. Külön örültem a rajzolós feladatoknak, melyeket különböző technikákkal készítettem el. A saját égerfánk is segítségemre volt, hiszen plusz pontokért lehetőségünk volt fényképekkel dokumentálni egy fa életét a verseny időtartamában. A vetélkedő során végig az élmezőnyben voltunk, de sajnos a végső megmérettetésen nem tudtunk részt venni egy kirándulás miatt. A verseny szervezői ezért külön díjban részesítettek bennünket. A versenyfeladatok megoldása nagyon sok kutató munkával járt, tervezéssel, rajzolással, de közben sok új érdekességet tudtunk meg.

Nagyon nagy öröm és büszkeség volt, mikor megkaptuk az eredményeket. Az 1. fordulóban első helyen, a 2.-ban harmadik, a 3.-ban pedig a második helyen és összesítve országos 2. helyen végeztünk – számolt be Rácz Bíborka.

Fotó és szöveg: Rácz Bíborka

A hozzászólások le vannak tiltva.