
Eljött advent negyedik vasárnapja, pár nap és itt a Szenteste, a Karácsony. A negyedik, az utolsó gyertya a szeretetet szimbolizálja.
Míg a múlt héten, örömvasárnap Szűz Mária, addig most Keresztelő Szent János áll Advent középpontjában, aki Jézus eljövetelét hirdette az embereknek. Keresztelő Szent János készítette elő az utat az emberek szívéhez. Hirdette, hogy közel a Megváltó eljövetele.
„Mert Isten úgy szerette az embert, hogy az egyszülött Fiát adta érte”
Jézus minden tanításában hirdette a szeretet csodálatos erejét.
Ma talán ez a szeretet hiányzik a legjobban. Az emberek sokasága sötétségben él, mert a lelkében kihunyt a szeretet lángja. Ez teszi nehézzé a mindennapjainkat. Szeretet nélkül a világ élhetetlenné válik.
Aki kilép a sötétségből, megtanul világosságban járni és elkezd világítani másoknak is.

















