Rémísztően Halloween

 …amikor elérkeznek a borongós őszi napok, a gyerekek vidámságát Halloween ünnepe pezsdíti fel. Mindenki félelmetes külsőbe bújhat, ijesztgethet.

Délután minden osztály felölti magára félelmetesebbnél félelmetesebb, vagy ijesztően vicces jelmezét. Meglátogatják egymást a tantermekben, rácsodálkozva egymás borzasztó kinézetére.

A halloween elnevezés a nyugati germán óangol nyelv, a mai angol őséből származik. A szent jelentésű „hālig” melléknévből, illetve ennek a főnévi megfelelőjéből a hallow „szent”, „szent ember” jelentésű szóból.

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep október 31. éjszakáján, melyet elsősorban az angolszász országokban tartanak.

Az ünnep 1840 körül került Észak-Amerikába, amikor sok elszegényedett ír földműves vándorolt ki Írországból, akik magukkal vitték az ősi kelta eredetű népszokásaikat és hitvilágukat is.

A történelem során több hasonló római kori ünnep is elvegyült a kelta halálkultusz samhain nevű ünnepével, ezért mai állapotában ez az autentikusnak ismert pogány ünnep az ókori Mediterráneumból származó elemeket is tartalmaz, amelyek kiegészültek az ír nép szokásaival és az észak-amerikai, nyugat-európai vidám ünnepi és gasztronómiai bolondozással, töklámpás faragással, jelmezes kéregetéssel, beöltözős partikkal, almahalászattal is.

A kelták hite szerint október 31-én este a holtak szellemei visszatérnek, és mivel beköltözhetnek az élőkbe, az élők félelmükben különféle álcázó maskarákat öltöttek, mert ezzel akarták becsapni és összezavarni a holtak szellemeit. Stefan Moser, a salzburgi kelta múzeum igazgatója szerint „az a tény, hogy a halloween kelta eredetű szokás, olyan mítosz, amely a halloween elterjedésével kezdődött, és azóta nem távolították el, azonban nincs komoly kapcsolat a két dolog között.

Amerikában az 1900-as évek elejétől vált egyre népszerűbbé, majd a legkedveltebbé halloween ünnepe, az ünnepi fesztiválokon szörnyek, boszorkányok, földönkívüliek, kalózok, rajzfilmek és mesék szereplői, állatok és hírességek maszkjait viselő jelmezesek jelennek meg.

A halloweenhez kapcsolódó szokások eljutottak Magyarországra is, a bulizós és játékos hangulatú harsány szokásokkal és a vicsorító vagy vigyorgó, de rendszerint világító töklámpás szimbólumával, amely jellegzetes kellékként az ír népszokás faragott karórépájából az évszázadokig tartó változások során a mai napig megmaradt

Magyarországon nem tartjuk a Halloweent, de ha a kereskedőkön múlna, már piros betűvel lenne a naptárban, akárcsak a Valentin-nap. A boltokban nálunk is megjelentek a Halloween-tökök, és egyre több ilyentájt a beöltözős buli.

A pedagógusok próbálnak minél kreatívabb és felejthetetlenebb Halloween partyt szervezni, de leginkább az idegen nyelvet tanítók próbálják a témát beépíteni a tanórába, ahol hasznos ismereteket tudnak feldolgozni a Halloween kapcsán.

Forrás: batthyanysuli.hu, divany.hu, index.hu, wikipedia

A hozzászólások le vannak tiltva.