Az öröm gyertyája ragyog a Batthyányban

A harmadik gyertya a hit, remény, öröm és a szeretet négyese közül az örömöt jelképezi.
Advent harmadik vasárnapját követő hétfőn újból megszólaltak a Batthyány Lajos Általános Iskola hangszórói, melyen keresztül a 8.z osztályos Kormányos Ágnes, Marton Tímea és Szedlacsek Szintia mondták el gondolataikat. Ezután Vargáné Oláh Zsuzsanna Judit intézményvezető köszöntője következett, majd a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei döntőjének helyezettjei gyújtották meg a harmadik gyertyát.
A  fény ragyogni kezd a szívünkben, elárasztja a béke és a boldogság érzése.

Aranyosi Ervin soraival köszöntjük e szép ünnepet:
„Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.
Közeledik a Karácsony,
öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála
vendég életünkben.

Az Adventi várakozást
még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt,
még közelebb hozza.

A szeretet ünnepére
készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.”

Fotó: Keserű Szilvia
Szöveg: Bense Zoltán intézményvezető-helyettes

Tájékoztatás

2020. december 12., szombat áthelyezett munkanap. Intézményünkben NEM LESZ tanítás.

Téli szünet: december 19 – január 03.
Első tanítási nap: 2021. január 4., hétfő, „A” hét.

Amikor Advent és a Mikulás egy napra esik

Advent időszakában a második gyertya a reményt jelképezi. Idén az ünnep egybeesett egy másik jeles nappal, Szent Miklós napjával, amikor a Mikulás ajándékot hoz a gyerekeknek.  
A Mikulás persze tisztában van azzal, hogy vasárnap munkaszünet van, így a gyerekek sincsenek az iskolában. A Batthyány Lajos Általános Iskolába is korábban, már pénteken megérkezett, a nebulók nagy-nagy örömére.
Szent Miklós ünnepe az év egyik legkedvesebb és legjobban várt napja. Az alsó tagozatos diákok a tanítójukkal hetek óta készültek a Mikulásnak versekkel, dalokkal, furulyaszóval. Öröm ez a nap, minden kisiskolás számára.
A délután is ennek jegyében folytatódott. Mikulás alakú széthajtható képeslapot és ajándékdobozt készítettek az alsósok a napköziben. A nap levezetéseként pedig játékos sorversenyen vettek részt. Volt itt hógolyófújás, puttonycipelés, hólapátolás, Mikulás képkirakó, dióvezetés, almahordás, szaloncukor célba dobása, Mikulás szánhúzás. Persze nem maradt el a végén a jutalom sem. A Mikulás bácsi zsákjában akadt még egy kis szaloncukor is.
Köszönet a szervező pedagógusoknak a rendkívül tartalmas és szórakoztató programokért!
A Batthyány iskolában már hagyomány, hogy az adventi megemlékezésre a vasárnapot követő hétfőn kerül sor.
A fény vonzza az embert, és ez a szimbolika az, amit az adventi koszorú is jelképez. Az, hogy hétről hétre eggyel több gyertyát gyújtunk meg, arra utal, hogy a lelkünkben is egyre nő a világosság, ahogy készülünk a Karácsonyra.
A népszokások közt megemlíthetjük az adventi naptárat, mely egy 24 napból álló naptár, amiben minden napra egy‑egy kis ajándék van elrejtve. Ezeket, a főleg édességeket december 1‑től naponta lehet kivenni, így telik el karácsonyig tartó négy hetes várakozás.
Az adventi koszorún a reményt szimbolizáló gyertyát is meggyújtjuk, aminek most különösen fontos üzenete van, hiszen a várakozás örömét idén beárnyékolja a járvány. Próbálunk úgy ünnepelni, hogy egyúttal vigyázunk is egymásra.
A 7. z/1 osztályos Besze Bíborka, Papp Noémi  és Sallai Viktória érdekes ismeretterjesztő előadása után intézményünk vezetője, Vargáné Oláh Zsuzsanna, a 8. z osztályos Vízhányó Eszter, Sövény Sára és Szemerédi Balázs tanulókkal közösen meggyújtották a 2. gyertyát.
Ez az adventi időszak csendesebb az elmúlt évek időszakaihoz képest, így alkalmas arra, hogy elgondolkozzunk azon, hogy mi az, ami igazán fontos az életben. Kicsit elrendezzük magunkban a dolgokat.
Fotó: Keserű Szilvia

Adventi gyertyagyújtás a Batthyány iskolában

A nagy eseményekre készülni kell. Az idei esztendőben november 29-én, vasárnap vette kezdetét az Advent, a karácsonyt előkészítő időszak. Iskolánkban a vasárnapot követően hétfőn gyújtottuk meg az első gyertyát. A Batthyány Lajos Általános Iskolában hagyomány a gyertyagyújtás, mint ahogy az Adventi Hangverseny is, mely utóbbi sajnos a járvány miatt az idén elmarad.
Az „Advent” szó a latin „Adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk.
A december egyúttal a jócselekedetek hónapja is. Az emberek a karácsonyra készülvén az otthonaikat, de legfőképp a szívüket ünneplőbe öltöztetik. Az ember ilyenkor próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani. 
E gondolatokat foglalták össze és mondták el az iskolarádióban Besze Brigitta és Tóth Petra 8. z osztályos tanulók azelőtt, hogy Csáki Anikó a 6. z osztály tanulója és Vargáné Oláh Zsuzsanna igazgató néni meggyújtotta az első lila gyertyát, mely a hit gyertyája.

lila a katolikus liturgiában egyben a bűnbánat színe is, míg a rózsaszín az örömöt jelenti.Ezek egy-egy fogalomra, személyre vagy közösségi eseményre is utalnak. Az adventi gyertyák a hit, remény, öröm és a szeretet szimbólumai.
Ezekben a hetekben próbáljunk meg a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni, a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni!
Fotó: Keserű Szilvia

Játsszunk együtt a Batthyányban!

November vége felé járva a Batthyány Lajos Általános Iskola alsós munkaközössége „Játsszunk együtt!”projektdélutánt szervezett a gyermekeknek. A tanító nénik a hangsúlyt a közös játékra, az együttjátszásra helyezték.
Iskolánkban fontosnak tartjuk, hogy a mai modern, digitális világban megőrizzük a hagyományos közösségépítés alapjait, a közösségi játékokat, melyek bárhol és bármikor játszhatóak. Akár óraközi szünetekben, a tantermekben és kint az udvaron. A jó közösség nem alakul ki automatikusan, ezért a közösségépítésben nagy szerepe van a játékoknak. Kiemelt feladat számunkra, célunk, hogy a gyerekek szeressenek az iskolánkba járni, jól érezzék magukat társaik körében. E napon a tanulók kedvenc társas-, kártya-, és építőjátékaikkal tevékenykedhettek, közösségépítő játékokkal ismerkedhettek. A kis nebulók vidám hangulatban, felszabadultan töltötték el a délutánt tanítóik, osztálytársaik körében.
A végén többen is mondták, kérdezték: – „Tanító néni! Ez nagyon izgalmas, érdekes nap volt. Mikor lesz ilyen legközelebb?”

Fotó: Keserű Szilvia

Meghasadt az égbolt e Hazában

Tisztelt Tanulóifjúság! Tisztelt Kollégák!

Az iskola vezetése nevében szeretettel köszöntelek Benneteket, az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulóján.
„… meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt” – írta Márai Sándor.
1956. október 23-án meghasadt az égbolt e Hazában, mert a népnek elege lett.
64 évvel ezelőtt egy kicsi, sokat szenvedett nemzet adott értelmet és jelentőséget az egyik legnagyobb Isteni és emberi adomány, a Szabadság igazságosságának.
Az 1956-os forradalom történelmünk azon ritka pillanatai közé tartozik, amikor az egész nemzet egy emberként lépett fel egy közös ügy érdekében. S ami mindezt elindította: a demokrácia iránti vágy, a közösség szándékának érvényre juttatása.
1956 októberében nagyon sok embernek kellett egész életére kiható döntést hoznia. Volt, akinek ez a döntés később az életébe került, másoknak hosszú börtönéveket vagy több évtizednyi emigrációt jelentett. Ma elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot.
A forradalmároknak hatalmas részük volt abban, hogy ma, 2020-ban egy szabad, független, demokratikus Magyarországon élhetünk.
Mi már a demokráciát a mindennapok valóságaként, természetes állapotként éljük meg. Szabad választásokon, szabadon nyilváníthatunk véleményt.
Gyermekeink az iskolában a diákönkormányzat rendszerén keresztül szólhatnak bele a diákéveiket meghatározó döntésekbe. Közösen, a szülőkkel és a pedagógusokkal alakítva határozhatják meg azokat a kereteket, amelyek az iskolai életben a személyiségük kiteljesedését, a jövőjük minél biztosabb alapokra helyezését adják.

Emlékezzünk tehát a Hősökre!

A Batthyány Lajos Általános Iskola vezetősége nevében köszönetet mondok a szereplőknek, a 8 osztályosoknak, a felkészítő tanároknak, és azoknak a pedagógusoknak, akik a dekorációt készítették, illetve a technikai feltételeket megteremtették!
Köszönet: Bakóné Nemcsok Ilona, Csankovszki Márta, Fantolyné Makány Ildikó, Fáber Judit, Fekete Imre, Keserű Szilvia, Molnár Elvira, Nagyné Mészáros Erika, Rádiné Petróczi Márta kollégáknak.
Most pedig idézzük fel és emlékezzünk a 64 évvel ezelőtti eseményekre!

Bense Zoltán intézményvezető-helyettes

„Őszhó” Projektdélután a Batthyányban

A kialakult járványügyi helyzet miatt sem mondtunk le a már hagyományosnak mondható alsó tagozatos „Őszhó” projektdélutánunkról. Idén osztálykeretek között elevenítettük fel az őszi jeles napokat, szokásokat.
Az 1-2. évfolyamon projektmunkában dolgoztuk fel az őszi mezőgazdasági munkákat, madárijesztőt készítettünk, játékos sorversenyt rendeztünk őszi termésekkel.
A 3-4. évfolyamon kulturális foglalkozás keretében a betakarítási szokásokkal, munkákkal és a Szent Dömötör-napi behajtással ismerkedtünk. Ez követően tökös és sünis függődíszt készítettünk kézműves foglalkozás keretében.
Köszönet a gyerekeknek, a napközis munkaközösség tagjainak és a szervezőknek.
Fotó: Keserű Szilvia