Új intézményvezető iskolánk élén

2023. január 21-étől Bense Zoltán a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola intézményvezetője. A pedagógus az elmúlt két évben intézményvezető-helyettesként, augusztus 16-a óta pedig megbízott intézményvezetőként vett részt a nagymúltú iskola munkájában, az oktató-nevelő munka szervezésében, irányításában. A tapasztalt tanár sokak biztatására döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót, amit már nem tervezett betölteni. Vezetői tervei mellett erről is beszélgettünk.

– A Batthyány iskolát mindenki ismeri Félegyházán. Mégis arra kérem, mutassa be néhány mondatban az intézményt, aminek a vezetésével most öt évre megbízták!  
– Az intézményben 405 gyermek tanul, magas szintű tanításukért, nevelésükért 37 pedagógus és 9 fős technikai személyzet dolgozik. Az emelt szintű ének-zene oktatás – amelynek nagy hagyománya van az intézményben – a Kodály-módszeren alapszik. Emellett emelt óraszámú matematikát és informatikát is választhatnak a diákjaink. Az énekkarok, a csengettyűegyüttes a városi ünnepségek, megemlékezések rendszeres résztvevői. A gyermekközpontú nevelés és oktatás mellett központi szerepet kap a hagyomány- és értékőrzés. 2023 kiemelten fontos esztendő lesz az iskola életében, május 13-án ünnepeljük meg ugyanis az intézmény 50 éves születésnapját (1973. szeptember 29-én adták át rendeltetésének az iskolát). Én magam ennek az időszaknak több mint a felét töltöttem a Batthyányban: 27. éve tanítok itt földrajzot. Intézményvezetőként a diákokkal való mindennapi kapcsolatról, a tanításról sem kell lemondanom. Mindig akad néhány különösen érdeklődő tanuló a 7-8. osztályosok között. Kitüntető öröm számomra, hogy tanítványaim eddig három alkalommal nyertek országos földrajzversenyt.

– Elevenítsük fel az idáig vezető út fontosabb szakmai állomásait!
– A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-könyvtár szakán végeztem 1988-ban. Ezt követően a JATE-n tanultam és szereztem okleveles környezetvédő diplomát, majd 2001-ben közoktatás-vezetőként szakvizsgáztam a Budapesti Műszaki Egyetemen. Később, 2011 júniusában a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Földrajzi és Földtudományi Intézet Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke földrajztanár mesterképzési szakán szereztem okleveles földrajztanári, középiskolai tanári diplomát. Tagja vagyok a geográfusok legmagasabb szintű honi szakmai szervezetének, a Magyar Földrajzi Társaságnak. Mesterpedagógusként közoktatási szakértőként is dolgozom. Számos, az Oktatási Hivatal által szervezett pedagógus-továbbképzésen vettem részt.  

– Milyen vezetői célokat tűzött maga elé intézményvezetőként?
– Alapvetőnek tekintem, hogy az oktatás és nevelés során fejlesszük a ránk bízott gyermekek készségeit, képességeit, intelligenciáját, hozzásegítve őket ezzel egy sikeres élet alapjainak lerakásához. Gyorsan változó világunkban az iskolának törekednie kell az innovatív termékek és folyamatok használatára, a hatékony gyakorlatok és módszerek felkutatására és alkalmazására. A pedagógusnak meg kell tanítania diákjainak a helyes adatgyűjtést, irányt kell mutatnia a hiteles források kiválasztásában, az interneten elérhető információk közötti eligazodásban. Fontos, hogy a gyerekek minél korábban felvérteződjenek az ehhez szükséges tudással.

A Batthyány tantestületében szerencsém volt megtapasztalni, hogy alkotó csapatot, jó iskolát és tanári kart az egyének legjobb képességeire építve lehet felépíteni és fenntartani. Vezetőként a közös célok világos megfogalmazására, a folyamatos információáramlásra megkülönböztetett figyelmet szeretnék fordítani. A hosszú, közösen eltöltött évek összekovácsolták tantestületünket, így szerencsére adott a nyugodt, elfogadó, folyamatos kommunikációra épülő légkör és az együttműködő közösség. Úgy érzem, ez nagyon komoly erőforrása az intézménynek.

Nem tervezek lényeges változásokat, inkább az iskola által képviselt értékeket szeretném megtartani és tovább erősíteni, megőrizve a közösség hagyományait, értékeit és szakmai színvonalát. Ennek megfelelően, továbbra is emelt óraszámú matematika és informatikaképzés történik az „a”, a Kodály-módszer szerinti emelt szintű ének-zenei képzés a „z” osztályokban. A jövőben is nagy figyelmet fordítunk az angol és a német nyelvek oktatására, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók segítésére, valamint a sajátos nevelési igényű és magatartási, beilleszkedési zavarokkal küzdő tanulók fejlesztésére is.

– Az iskolán kívüli feladataival hogyan egyezteti össze az új pozícióval járó kihívásokat?
– Meggyőződésem, hogy a szakmai és közéleti szerepvállalásaim erősítik egymást, kiépült kapcsolatrendszerem az intézménynek is javára válhat. Én képviselői, tanári és intézményvezetői munkámra is szolgálatként tekintek. A döntést, hogy benyújtom a vezetői pályázatot, nem egyedül hoztam meg. Nagyon sok támogatást és biztatást kaptam családomtól, az iskola dolgozóitól, a munkaközösségek vezetőitől, a tantestület tagjaitól. Ez erőt ad a feladathoz és hitet ahhoz, hogy mindig lesznek segítőim.

– Pedagógusként, igazgatóként mit tart az iskola legfontosabb küldetésének?
– Szent-Györgyi Albert szavaival válaszolnék: „Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”

T. T.

Fotó: Fantoly Márton

Forrás: felegyhazikozlony.hu

„Befordúltam a konyhába…”

A Petőfi-bicentenárium kapcsán Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a Neumann János Egyetemmel együttműködve hirdetett illusztrátori pályázatot, melyre a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói is készítettek szebbnél-szebb rajzokat.

          Az alábbi képen Apró Lilla 4. z osztályos tanuló alkotását láthatjuk

Befordúltam a konyhára,
Rágyujtottam a pipára…
Azaz rágyujtottam volna,
Hogyha már nem égett volna.

A pipám javában égett,
Nem is mentem én a végett!
Azért mentem, mert megláttam,
Hogy odabenn szép leány van.

Tüzet rakott eszemadta,
Lobogott is, amint rakta;
Jaj de hát még szeme párja,
Annak volt ám nagy a lángja!

Én beléptem, ő rámnézett,
Aligha meg nem igézett!
Égő pipám kialudott,
Alvó szívem meggyúladott.

(Pest, 1843. július – augusztus)

Vigyázz, kész, pénz!

Ebben a tanévben 3 csapat indult el a Batthyány Lajos Általános Iskola 4. z osztályából a „K&H Vigyázz, kész, pénz!” pénzügyi vetélkedőn, Bulyákiné Gubcsi Judit tanárnő felkészítésével.

Iskolánk a verseny indulása óta részt vesz ezen a pályázaton. Napjainkban egyre hangsúlyosabbá válik a pénzügyi tudatosságra való nevelés. A vetélkedő programja évről-évre megújul. Diákjaink naprakész, a fiatalok számára is érdekes, modern ismeretanyaggal és több játékos feladattal fejlesztik pénzügyi jártasságukat a verseny során. Szurkolunk a negyedikeseknek, hogy bebizonyítsák, hogy ők bánnak legügyesebben a pénzzel!

Fotó: Bulyákiné Gubcsi Judit

Országos Bolyai Természettudományi Csapatverseny

2023. január 13-án került megrendezésre a Batthyány Lajos Általános Iskolában az Országos Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulója. A természettudományokban elengedhetetlen az általános műveltség, környezetünk élővilágának, a korábbi évek tananyagának ismerete.  A verseny céljai közt szerepel, hogy segítse a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat.

Iskolánk 6. a osztályából a „Gombák” csapata indult, akik ezen a nívós megmérettetésen  16. helyezést értek el. A csapat tagjai: Huszka Laura Éva, Rigó Klára, Csőke Csenge, Fenyvesi Zsófia

A 7. a osztályból a „Charles angyalai” csapat 17 lett. Tagjai: Berecz Áron, Lakatos Máté, Hideg Balázs, Kis Barnabás

Az előkelő 10. helyezést szerezte meg a „Mazsolák” csapata a 7. z osztályból, melynek tagjai: Fodor Petra Dorka, Tóth Melinda Luca, Tóth Beatrix, Hideg Zita

A verseny nagyon jó hangulatban telt, a gyerekek szépen összedolgoztak, igazi csapatmunka volt! Gratulálunk a szép eredményekhez.

Felkészítő tanár: Vargáné Oláh Zsuzsanna Judit

Foto: batthyanysuli.hu

Éremeső Korondon

Kiemelkedően szerepeltek iskolánk birkózói Korondon a XXI. Lőrincz Márton Nemzetközi  Emlékversenyen. Az erős mezőnyben Hideg Zita aranyérmet, testvére Hideg Balázs ezüstérmet szerzett. Csillag Zalán súlycsoportjában bronzérmes lett. Gratulálunk nekik és felkészítőjüknek egyaránt.

Fotó: Szabó József

Forrás: Korond-Községi-Infók

A Magyar Kultúra Napjára emlékeztünk

Január 22-e a Magyar Kultúra Napja. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. A 200. évfordulót ünnepeltük az idei évben a 7. z osztályosok előadásával.
Felkészítő tanár: Molnár Elvira

Forrás: batthyanysuli.hu

Titkok a levéltárból

50 éves a Batthyány Lajos Általános Iskola

Kiskunfélegyházán 1957-től kezdődően működik ének-zene tagozatos általános
iskolai osztály, ez később önálló iskolává fejlődött. Amikor 1970-ben az általa
addig használt Szabadság téri, régi, omladozó iskolaépület életveszélyessé
vált, az egész iskola átköltözött a Petőfi Sándor Gimnázium tantermeibe, ahol
délutáni tanítással tudták megoldani az oktatást. Ez az állapot nyilvánvalóan
hosszú távon tarthatatlan volt, főként mert pedagógiai szempontból is hátrányosan érintette a tanulókat. A város vezetősége a megyei tanácsnál már 1970-ben nagyon sürgette a tervbe vett Batthyány utcai iskola építésének mielőbbi megkezdését.
Az új iskolát 16 tantermesre tervezték és itt helyezték el a „hontalan” Ének-Zenei Általános
Iskolát, valamint a Kossuth utcai Iskola tanulócsoportjait is. A Kossuth utcai Iskola az ún.
Mallár-kereszt mögött, a mai Holló Béla és Árpád utcák által határolt területen állt.
Az 1970-es évek elejére ez az épület is korszerűtlenné, elavulttá vált, a városrendezési terv lebontásra ítélte.
A városi tanács határozata szerint a Kossuth utcai iskola épülete a szanálásig az új, Batthyány utcai iskola igazgatósága alá tartozott.
A két iskola tanulóit befogadó új intézménynek új nevet is kerestek a városi elöljárók.
Javaslatként felmerült Kossuth Lajos (városunk díszpolgára), Mártonffy Ernő (az 1919-es
Tanácsköztársaság helyi alakja) és Batthyány Lajos neve. Bár az első két lehetséges
névadóval létezett városi kapcsolódási pont, praktikus okokból mégis Batthyány Lajosnak, az első független magyar kormány miniszterelnökének nevét vette fel az intézmény, mivel az iskola a róla elnevezett utcában épült fel.
Az építkezési munkálatok sajnos nem haladtak túl gyorsan, a 22,5 milliós költségvetésű
épület átadását először 1973. augusztus 20-ra tűzték ki, ám a kivitelezők nem tudták tartani a határidőt. Végül a „Néphadsereg Napján” (Fegyveres Erők Napján), szeptember 29-én adták át ünnepélyesen az iskolát a 654 tanulónak és a 37 nevelőnek.
Forrás: Ónodi Márta, felegyhazikozlony.hu