Két évvel ezelőtt, 2020 tavaszán egyedülálló környezeti nevelési program vette kezdetét „Zöldforgó Élménynap” néven, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, melyre a Batthyány Lajos Általános Iskola is sikeresen pályázott.
A program célja környezetvédelmi, szemléletformáló magatartás bemutatása egy izgalmas játszóház és a legmodernebb AR/VR technológia segítségével készült kiállítás keretében. A szervezők fontos feladata, hogy a gyerekeknek hasznos és a mindennapokban is használható információkat adjanak át a lehetséges jövőről, a kihívásokról és azok megoldási lehetőségeiről a fenntarthatóság témakörében. A foglalkozásokon interaktív módon ismerkedtek a gyerekek a környezetvédelem jelentőségével.
Befejezésül, az élménydélelőtt zárásaként az Alma Együttes koncertjét hallgathatták meg a tanulók. A tíz dalból álló előadás tartalmazta a legnépszerűbb slágereket, melyekhez tematikusan, a környezetvédelemmel foglalkozó dalok kapcsolódnak, hozzájárulva a zenei, testi neveléshez is.
Jernei Anikó tanító, iskolai koordinátor véleménye szerint, a 4-6. osztályos gyerekek és a résztvevő pedagógusok egyaránt örültek, hogy részesei lehettek ennek a rendkívül innovatív programnak, melynek szakmai hátterét a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége biztosította.












Fotó: batthyanysuli.hu, facebook.com/zoldforgo/















