Nagy érdeklődés mellett első alkalommal rendezte meg a Batthyány Lajos Általános Iskola-iskola előkészítő foglalkozását 32 nagycsoportos óvodás részvételével. A színes programban többféle feladatot oldottak meg a gyerekek.
A foglalkozásról Solymosiné Antalicz Tünde fejlesztőpedagógus, tanító a következőket mondta:








Számfogalmat, és gondolkodást fejlesztettünk dominós feladattal, amelyben több érzékszerv bevonásával számláltunk mennyiségeket, egyeztettük a dominóképet a mennyiséggel és számnévvel (taps, lépegetés, ugrálás, állathang).
Fejlesztettük az óvodások kézügyességét és képi megkülönböztető képességét vonalvezetéses feladattal és rejtett képek keresésével.
Robotjátékot játszottunk, melyben a robot szótagolva beszélt. A gyerekeknek gyümölcsök nevét kellett felismerniük szótagolás, majd magánhangzójuk alapján. Ez a gyakorlat fejleszti a hallási észlelést és differenciálást.
A mozgásfejlesztő feladatokkal játékosan segítettük az iskolakezdéshez szükséges alapkészségek és képességek fejlesztését. A gyerekek lelkesen végezték a mondókákkal kísért mozgásokat, melyek számukra észrevétlenül az alapmozgások, oldaliság megerősítését szolgálták. A keresztmozgások fejlesztését célzó játék vidám pillanatokat szerzett, jelezve, hogy ezen a területen még tudnak fejlődni. Nagyon élvezték az összetettebb feladatokat tartalmazó akadálypályát, mely az egyensúlyérzéküket, mozgáskoordinációjukat, térérzékelésüket fejlesztette és növelte a bátorságukat.
A foglalkozáson a gyerekek kitartóan, aktívan és ügyesen dolgoztak, jutalomkártyákkal jutalmaztuk őket.
Nagyon lelkes, az új feladatokra fogékony gyermekekkel ismerkedhettünk meg, akiket szeretettel és új feladatokkal várunk a következő foglalkozásokra.
Köszönjük a szülőknek a támogató, segítő hozzáállást és azt, hogy elkísérték gyermeküket a foglalkozásra. A jelentkezők nagy száma miatt a következő foglalkozásokat bontott csoportokban fogjuk tartani.
Helyszín: Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola
Az iskola-előkészítő foglalkozások keddi és szerdai napokon 16:30-kor kezdődnek. A következő 2 foglalkozás időpontja: október 24. kedd és október 25. szerda. A foglalkozásokat Solymosiné Antalicz Tünde fejlesztő pedagógus és Bense Andrea tanító vezeti.
Forrás: Solymosiné Antalicz Tünde, batthyanysuli.hu














